fbpx

Hangulatok Józsefvárosban

0

Második állomásához érkezett a Bársony István emlékév alkalmából rendezett természetfotó kiállítás.
Az első kiállítást a Bársony István Fotóklub székhelyén, a XVII. kerületben lehetett megtekinteni. Március 5-től azonban a természetíró 1890-1928 közötti lakhelyén, Józsefvárosban várják a látogatókat, pontosabban a H13 Diák – és Vállalkozásfejlesztési Központ galériájában (Budapest, 1085 Horánszky utca 13.).

„Azért tartom jelentősnek ezt a fotóbemutatót, mert Makovinyi Zoltán fotóklub elnök és kollégái méltán adják vissza azoknak a vadászhelyszíneknek a hangulatát, amelyeket Bársony István kedvelt. Az impresszív benyomásoktól kezdve az expresszív képekig nagyon széles skálán jelenik meg az, amit Bársony megírt. Ezek a képek mutatják, hogyan fogantak meg írásai, például a fotóművészek számára” – hangzottak el az Országos Magyar Vadászkamarát képviselő Fáczányi Ödön méltató szavai a kiállítás megnyitóján.

A Bársony István Alapítvány elnöke, Dr. Csiák Gyula pedig egy Bársony-novella részlettel az író humorát mutatta be az eseményen megjelenteknek.

A tárlat március 27-ig látogatható a galériában, azt követően a beszélő képek Székesfehérvárra, Gárdonyba, Várpalotára, a Budai Várba, Fehérvárcsurgóra, és Csongrádra is elvándorolnak.

A kiállítók: Bíró István László, Fülöp Zita, Gyöngyösi János, Hencz Judit, Bárdos Karai Éva, Makovinyi Zoltán, Moharos Zsolt, Nagy Lajos, Neszt Géza, Németh Csaba, Pálinkás István, Pálfalvi László, Simon Gábor és Takács Sándor.

Forrás: Fülöp Zita

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*