fbpx

Vaddisznóhajtás Tunéziában

0

Március 19-én a budapesti Sophie&Ben Bistroban tartottak sajtótájékoztatót a tunéziai vaddisznó-vadászati lehetőségekről a háromcsillagos Royal Rihana Hotel munkatársai.

A megjelenteket a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal részéről Leith Ben Zakour köszöntötte. A vadászati lehetőségekről Tarek Ben Abdallah, a hotel igazgatója tájékoztatta az újságírókat.

Bár Tunézia területének majd nyolcvan százaléka tengerpart mellett fekszik, az ország nem csak a vízhez köthető turizmusból él, hanem nyitott más piacok felé is, mint például a vadászat. Az igazgató családja idestova harminc esztendeje szervez utakat az országba, ahol három vadfajra szoktak leginkább vadászni: vaddisznóra (szigorúan hajtásban), fenyőrigóra, illetőleg erdei szalonkára (ez utóbbira külföldiek nem válthatnak ki engedélyt). Lőhető még például a róka és a sakál is, de a szarvas szigorúan védett. Attól függően, hogy az ország északi, vagy déli fertályán vadászunk, úgy változik a vaddisznó vadászati idénye: északon október első vasárnapjától január utolsó vasárnapjáig, míg délen április 15-ig tart.

A vadászokra specializálódott Royal Rihana Hotel éves szinten 600 vadászati engedélyt vált ki külföldi vendégek részére. Egy vadász számára a licenc maximum hét napig érvényes. A vaddisznó-hajtások két típusú területen zajlanak, a hoteltől körülbelül egy-másfél órányi távolságban: hegyvidékes, erdei terepen, illetőleg alacsonyabb, bokros, vízfoltos területeken. Egy csapat – amely minimum tíz vadászból állhat – egy nap alatt mindkét típusú helyen vadászhat. A hajtást húsz hajtóval, egy tolmáccsal és körülbelül tíz vadászkutyával vezényli le a hajtásvezető.

Az éves teríték körülbelül 600 vaddisznóból áll, amelynek átlagosan nézve hatvan-hetven százaléka kan. Ahogy az igazgató fogalmazott: etikus vadász nem lövi a kocát, a vendégeket pedig a kanok jobban is érdeklik. Egy öt napos vadászat során nagyjából negyven disznó esik, a kanok arány itt is megegyezik az éves eloszlással. A sebzések után természetesen utánkeresik a vadat, ám ez több problémához is vezethet, mivel a helyi hagyományok úgy „diktálják”, hogy a vaddisznót késsel szabadítsák meg kínjaitól. Az átlagos agyarhossz 20 centi körüli, míg a zsigerelés előtti testsúlyból a legnagyobb kanok elérik a 160 kilót.

A vendégek túlnyomó része francia, ami nem meglepő, hiszen a tunéziaiak a vadászatot a galloktól tanulták. Rajtuk kívül leginkább skandináv, spanyol és svájci vadászok veszik igénybe a vadász hotel szolgáltatásait. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a vadászat díján belül minden elejtett disznó után 80 euró adót kell az elejtőnek fizetnie.

-km

Fotók: Zachán Viktor

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*