Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársait is elismerték

Az ENSZ az erdők jelentőségére és értékeire irányította a figyelmet azáltal, hogy március 21-ét, a tavaszi napforduló napját, a tavasz kezdetét az erdők világnapjává nyilvánította. Az emléknap kapcsán átadott kitüntetésekkel azok munkáját ismerték el, akik sokat tettek az erdőkért – jelentette ki dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A hétfői, budapesti ünnepségen az agrár-tárca vezető és Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár több díjat és kitüntetést, illetve miniszteri elismerő okleveleket adott át kiváló szakmai teljesítményekért.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter PRO SILVA HUNGARIAE DÍJAT adományozott Bak Juliannának, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgató-helyettesének, a napi erdőművelési munkák forrásigényének biztosítása, a természeti károk és a fenyőszáradás okozta következmények felszámolása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

Az ünnepségen az ÉSZAKERDŐ Zrt. három munkatársa Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át.

Matajszné Kása Erika erdészeti igazgató a Hernádvölgyi Erdészet területén hosszú időn át végzett munkája, az őshonos erdőállományok felújítása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként kapott oklevelet.

Csiger Zsolt szakoktató, erdei iskolai programvezető erdészeti szakképzés terén végzett kiemelkedő munkáját, a „Bagoly-vár” erdei iskola magas színvonalú működtetése érdekében kifejtett tevékenységét ismerték el.

Dienes István kerületvezető erdész a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság területén végzett négy és fél évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, emlékhelyek gondozása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként vehetett át elismerést.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések