fbpx

Népszavazás Máltán: marad a tavaszi madárvadászat

0

A költöző madarak vadászata évszázados hagyományának vetett volna véget a szombaton tartott máltai népszavazás, melyet kis szavazatkülönbséggel a vadászat hívei nyertek. A voksok alig több mint felével – 50,44 százalékkal – győztek a vadászok, s alig 2200 szavazattal kaptak többet, mint a tilalom hívei, akiknek 49,56 százalék jutott – tudósított a BBC News.

A szavazásra jogosultak száma 340 ezer volt. Joe Perici Calascione, a vadászok szövetségének képviselője rendkívül elégedett volt az eredménnyel, a madárvadászatot „a máltai hagyományok szerves részének” nevezte.

Az elmúlt másfél évszázadban ez már a hetedik népszavazás a témában, ezúttal aláírásgyűjtés nyomán írták ki. Az Európai Unió egyik irányelve tiltja ugyan a tavaszi madárvadászatot, de Málta minden évben korlátozott időtartamú felmentést kér a tilalom alól, hogy az afrikai telelőhelyükről európai szaporodási helyükre visszatérő gerléket és fürjeket elejthessék.

A madárvadászat ellenzői szerint a vadászok egyrészt nem tartják be a lelövési kvótákat, másfelől nemcsak az engedélyezett két fajra, hanem védett madarakra is vadásznak, így sarlósfecskére, vörös vércsére, rétihéjára, sárgalábú sirályra és gólyára is.

Joseph Muscat miniszterelnök és Simon Busuttil ellenzéki vezető is a vadászati lehetőség fenntartását pártolta. A népszavazás nem érintette az őszi vadászati idényt.

Forrás: MTI

Málta

Offroadgumi
Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*