Átadták a karapancsai kastély és Major újjászületett történelmi díszkertjét. Az egykori Habsburg főhercegi birtok kerttörténeti jelentőségű részeinek felújítása mellett létrehoztak egy, a majorság épületeit és a történelmi díszkert kialakítását bemutató tanösvényt is. A kedvezményezett Gemenc Zrt. az Európai Unió és a Magyar Állam 91,1 millió forintos támogatásával valósította meg a fejlesztést.
Csonka Tibor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. (Gemenc Zrt.) vezérigazgatója avatóbeszédében kiemelte: „Magyarország újabb történelmi díszkerttel gazdagodott, hiszen a gemenci erdőgazdaság kezelésében lévő Karapancsa Kastély és Major parkja az eredetihez közeli állapotban pompázik. A rekonstrukció során mindvégig kiemelt figyelmet fordítottunk a természeti és tájképi értékekre, valamint arra, hogy a végeredmény méltó legyen Karapancsa szellemiségéhez, a magyar nemzeti örökség kiemelkedő történelmi, kultúr-, erdészet- és vadászattörténeti emlékhelyéhez.”
A korabeli tervrajzok és fényképfelvételek alapján az eredeti állapotot megközelítő formában állították helyre a Hercegszántó melletti Karapancsa Kastély és Major történelmi jelentőségű kastélykertjét. A kivitelezés során – többek között – elkészült a Nagykastély neobarokk díszkertjének rekonstrukciója, ezen belül a gímszarvasokat ábrázoló kőszobrokat is felújították, valamint rendezték a Kiskastély és az egykori cselédlak környékét, a kastélypark fogadóterét, valamint a terítékhelyet. Megszépült a majorság teljes területe és létrehoztak egy gyümölcsfa fajtabemutató kertrészt. Helyreállították a vadgesztenye allét és az egykori filagóriát, valamint az eredeti látványkapcsolatokat és a nagyrétet. A kastélypark bemutatására kerttörténeti tanösvény létesült. A kastélykert értékes, védett faállománnyal és madárfaunával is rendelkezik. Elvégezték az idős, beteg fák fadoktori kezelését és pótlását, valamint kihelyeztek számos madár- és denevér-odút.
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter beszédében hangsúlyozta: „A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. fontosnak tartja, hogy a kezelésében lévő műemlékek megbecsült és ismert részei legyenek a nemzet kulturális vagyonának. Fontos, hogy mindezek az értékek a lakosság széles tömegeihez is eljussanak, és akik érdeklődnek ez iránt a varázslatos táj iránt, azok megfelelő infrastrukturális környezetben tehessék azt. Kívánom, hogy minél többen látogassanak el ide, ismerjék meg hazánknak ezt az egyedülálló tájegységét, és a magyar épített örökség itt található kivételesen szép példáit.”
A történelmi jelentőségű, felújított díszkertet Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, valamint Csonka Tibor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. vezérigazgatója adta át.
Forrás: GEMENC Zrt.