fbpx

Zalai forduló

0

A Zalaerdő Zrt. május 28-án a Csácsbozsoki Arborétumban rendezte meg az „Év Erdésze 2015” verseny helyi fordulóját, melyen a társaság öt erdészetének összesen 15 erdésze mérhette össze szakmai tudását.

A résztvevőket Kovács Ferenc vezérigazgató-helyettes, termelési igazgató és Varga Attila, az OEE helyi csoportjának titkára köszöntötte. Ezt követően az erdészek nyolc versenyszámban mutathatták meg felkészültségüket. Az írásbeli feladatsor kérdései az erdőművelés, az erdőhasználat, az erdészeti jog és gazdálkodás, a természetvédelem, az erdőrendezés, a vadgazdálkodás, az erdővédelem és a térképészet témakörére tértek ki. A komplex felismerési feladat során fa- és cserjefajokat kellett megnevezni téli hajtás, leveles hajtás, termés vagy kéreg alapján, valamint lágyszárú növények, erdei károsítók, gombák, madár- és emlősfajok, vadnyomok szerepeltek a megmérettetésen. Az erdőgazdálkodási gyakorlati feladatok a következő versenyszámokból álltak: erdősítés leírása, becslési feladatok, gyérítésjelölés, választékolás, rönk- és sarangszámbavétel, trófeabírálat.

A küzdelem igen szoros volt, az első helyezettnek járó oklevelet Rosta Gyula vezérigazgató úr, Jakabfi Ferencnek, a nagykanizsai erdészet hivatásos vadászának adhatta át, aki az elérhető 1100 pontból összesen 799 pontot ért el. Őt követte Molnár Tamás (letenyei erdészet) 775 ponttal, a harmadik helyet pedig Domján Marcell (zalaegerszegi erdészet) szerezte meg 753 ponttal.

Jakabfi Ferenc immár második alkalommal képviselheti a Zalaerdő Zrt.-t az országos versenyen, melyet idén június 24-25-én Kaposváron tartanak az Országos Erdészeti Egyesület és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. közös rendezésében.

Gratulálunk a helyezetteknek, további munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Forrás: zalaerdo.hu

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*