Sikerült újra meghonosítani a hódokat Arad megyében

Az Arad megyei Maros Ártér Natúrpark biológusainak sikerült újra meghonosítaniuk a hódokat a Maros medrében csaknem kétszáz évvel az állatfaj romániai kipusztulása után – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

A magyar-román államhatártól alig húsz kilométerre fekvő natúrparkba 2002-ben hoztak Németországból 22 hódot. A nagyméretű rágcsálók száma ma már eléri a 160-at – nyilatkozta a hírügynökségnek Gabriel Herlo aradi biológus, a hódpopuláció védelmét szolgáló programok szervezője.

Gabriel Herlo szerint az elmúlt három évben jegyezték fel a hódok legnagyobb mértékű gyarapodását. Az állatok elsősorban Pécska (Pecica) és Szemlak (Semlac) között, a Maros folyó egy háromhektáros szigetén leltek megfelelő élőhelyre, de a Maros aradi belvárosi szakaszán is megjelentek, sőt, a Temes megyei Nagycsanád körzetében is, ahol a Maros képezi a határt Románia és Magyarország között. A biológus elmondta, hogy a hódok jelenlétét a rágcsálók által körberágott és kidöntött fák jelzik.

A hódokat a bundájuk miatt vadászták, ez vezetett romániai kipusztulásukhoz. 1824-ből származik a hódok romániai jelenlétét tanúsító utolsó hivatalos irat.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések