Magyar tájakon

A Fieldsports-Britannia angliai sport és vadász műsor e heti epizódjának a végén Cai Ap Bryn Észak-magyarországi vadászatát követhették végig a nézők. A „világvadász” korábban már lőtt zebrát, látott nyírfajd-dürrögést, halászott aligátorra, de hazánk vadászati kultúrája és vadállománya lenyűgözte. Első este a „leselkedésé”, a területtel való ismerkedésé volt. Gímszarvasok, vaddisznók, muflonok, őzek mutatták meg magukat, és azt, hogy miért is érdemes Magyarországra ellátogatnia egy külföldi vadásznak. A reggeli cserkelés során kedvezett a vadászszerencse a „vendégünknek”, a lővilág kezdetén egy csíkjait éppen elhagyó, vörhenyes kis süldőt pillantottak meg, amelyet sikerült elejteni. Egy rövid „utánkeresést” követően dermedten találták a vadat. A töretátadás után, mivel még fiatal volt a reggel folytatták a cserkelést, nem sokkal később két muflon jerke tűnt fel a távcsöveik látóterében. Lőbotról, tisztes távolságból leadott lapockalövés után a második vad is terítékre került.

A vadászat élményei mellett, a magyar konyha remekei, a táj és a kísérők hozzáértése, a barátságos légkör megfogta Cai Ap Brynt-t és csak ajánlani tudja minden vadásznak hazánkat.

A vadászatról készült filmet az alábbi linken megtekinthetik.

Forrás: forestpress.hu

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések