Horváth Dániel beszámolója, aki az Utánkeresők Baráti Körének tagja:
„Csoda történt! Őzsutát kellett keresnünk. Erre az elmúlt évek alatt még nem volt példa, nyilván, mert az őz tarvadat soha senki nem sebzi meg…
A vadász két lövést is tett a vadra, az pedig mindkettőt jelezte. A sebző semmit nem talált azon a helyen, ahonnan elfutni látta az őzet. Letette a kalapját oda, ahol a rálövés helyét vélte és kutya után nézett. Ez őz tarvad esetében igen ritka dolog ám.
A kalapot mondjuk nem nagyon találtuk meg elsőre az egysíkú parlagon, ezért Kétyvel legyező alakban csapázni kezdtünk. Szerencsénk volt, mert szinte rögtön bő, élénkpiros vért jelzett a véreb; aztán előkerült a kalap is (vagy 60 méterrel odébb). Ilyen terepen ez könnyen megesik, nincs mihez viszonyítani.
400 méter vezetékmunkával egy szőlőbe értünk a nyomába, amit persze keresztben szelt át a vad. Végül egy másik szőlősben beértük a beteg sutát. Hajszára nem került sor, mert az előttünk felugró vadat Kéty azonnal megfogta én pedig a tőrömmel átsegítettem egy békésebb világba.
Az első lövés a combját érte. A hullatónál távozott a lövedék, igen nagy roncsolást végezve. A második lövés csak súrolta a háta közepét.
A találat szerencsétlen volt, de a vadász előtt emelem a kalapom a becsületes, követendő viselkedése miatt!”
Forrás: Utánkeresők Baráti Köre
2 hozzászólás
Hosszú vadásziatlan lövés, vagy célozni nem tudó vadásztárs?
A lőtáv 140 m körül volt, nem mondhatnám épp vadásziatlannak. Bizonyára tud célozni is a sebzést okozó vadász. A rossz találatot nem csak ez a két tényező okozhatja, akár még a vadásztól független okai is lehetnek néha. A hangsúly nem ezen kell, hogy legyen – persze legjobb volna megelőzni a rossz találattal járó lövéseket.
Az a fontos, hogy ez a vadász – sok társával ellentétben – segítséget hívott, mégha “csak” egy őzsutáról volt is szó. A vad szenvedésének gyorsan vége szakadt és a hús sem veszett kárba.