Befejeződött a dévaványai túzokok visszavadítása

A dévaványai Túzokvédelmi Állomáson idén is sikerrel zárult a túzokrepatriáció. Az emberi segítséggel felnevelt fiatal madarak beilleszkedtek vad fajtársaik közé.

Az állomáson ebben az évben összesen hét egészséges fióka (hat tojó és egy kakas) kelt ki a szakemberek által mentett tojásokból. Érdekesség, hogy a túzokok mellett idén is sikerült egy mentett parlagi sas fiókát keltetni és nevelni a parki kollégáknak. A szépen cseperedő túzokcsibék augusztus 24-én helyeztük ki a 400 hektáros túzokvédelmi mintaterületre, ahol folyamatosan készítettük fel őket a szabad életre. Az itteni repce- és lucernavetések bőséges táplálékot nyújtottak számukra, s mivel a terület be van kerítve, így a szőrmés ragadozók sem fenyegették biztonságukat. Folyamatos emberi felügyelet mellett tanulhattak önállóan repülni és táplálkozni. A 24 órás felügyeletet fokozatosan megszüntettük, s az utóbbi időben már csak kívülről, távcsővel ellenőriztük, hogy minden rendben van-e. Az esőzések hatására szépen kikelt a mintaterületen elvetett repce és lucerna.

A hatalmas, zöldellő repce- és lucernatáblák bevonzották a vad túzokcsapatokat, így a fiatal madaraknak lehetőségük nyílott arra, hogy összebarátkozzanak vad fajtársaikkal. Tőlük tanulhatják meg, hogyan lehet elmenekülni a ragadozók elől. A túzokok ilyenkor ősszel 80-100 példányos csapatokba állnak, s egészen tavaszig együtt is maradnak. A népes csapatok jóval nagyobb biztonságot nyújtanak, alkalmasak arra, hogy megbontsák a zsákmányra leső ragadozók figyelmét. A hét fióka közül négy már teljesen beilleszkedett, három még csak barátkozik a vad madarakkal.

Sorsukat továbbra is nyomon szeretnénk követni, ezért jelölőgyűrűkkel láttuk el őket. Bal lábukra a szokásos ornitológiai gyűrű, jobb lábukra pedig színes jelkódokkal ellátott, nagy távolságból is jól leolvasható gyűrű került. Mozgásukat azonban egyelőre nem tudjuk követni, a magas fűben ugyanis nem lehet látni a jelölőgyűrűket. Télen, amikor a vegetáció visszaszorul, pontosabb képet kaphatunk majd arról, merre járnak a Túzokvédelmi Állomáson felnevelt madaraink – írta a park honlapján.

Forrás: greenfo.hu

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések