„Igen szerencsésen alakult az idei első kereséssel töltött napunk. Terelésre készültünk, de előtte még éppen belefért egy bika rálövés kontroll. A rálövés helyétől 150 méterre Kéty egy csepp vért mutatott, majd mind jobban csepegő vért követve 1000 méternél sebágyából kelt előlünk a hátsó lábon lőtt vad. 600 méterre állította meg Kéty. Közelükbe lopakodva sikerült a bokrok között egy résen a lapocka mögött meglőnöm a bikát, de újabb 200 méternyi hajsza következett, aminek a végén végleg sebágyába rogyott a már nagyon beteg vad. Ott kapta a kegyelemlövést.
Aztán a terelés helyszínére érve ismét szarvast kerestünk. 300 méternyi csapázással egy dermedt gímborjúhoz értünk, ami már messziről látszott a domboldalon. A borjú nyakon volt lőve, nem állt össze a kép. A vadász elfutó szarvastehénről beszélt. Néhány métert visszamenve, lassan, minden vért jelölve is a borjúhoz jutottunk. Amíg Kéty megcibálta a vadat, addig körbejártam, és lám, a vércseppek folytatódtak a borjú másik oldalán. Kéty ismét csapára állt. Egészen 2800 méterig mentünk, amikor már helyenként nem fagyott vércseppeket is találtam, miközben elhagytuk egy sebágyat is. Kéty nagyon be volt már zsongva, gyanús volt, hogy a fagyos, zörgő avaron járva esetleg már meg is ugrasztottuk a vadat, így elengedtem. Elviharzott, én a nyomát követve újabb vércseppeket találtam, miközben 500 méterre előttem járt már. Egyszer csak a GPS szerint egy helyben kezdett forogni. A hegytetőre érve meg is hallottam az ugatását, de még kis időbe tellett, mire odaértem. A gím tarvad megugrott, de rövidesen ismét megállt, és a fák takarásában sikerült annyira belopni, hogy megválthassam a szenvedéstől. Magas mellső láblövése volt. Ezután még egy harmadik lábon lőtt szarvast is követtünk mintegy 3000 méteren át, de átment a szomszéd területre és a keresését fel kellett függeszteni.
Végül már csak annyira maradt időnk, hogy Somával egy gyomron lőtt disznót megkeressünk. A csapát már követték úgy 100 méteren át, mi onnan folytattuk a sötétpiros vércseppek mentén. 300 méter után viszonylag bő, freccsenő, világos piros vérhez értünk. Elértük a másik sebzést, egy láblövött vad csapáját. Ez csak minket ejtett kétségbe. Vajon csapát tévesztett Soma? Ám ő tempósan haladt tovább, majd úgy 100 méter után balra kanyarodott, ahol ismét a sötét piros vércseppek következtek. Nem messze onnan meg is leltük a fagyos dagonyában dermedten fekvő süldőt. A két sebzett vad tehát egy ideig ugyanazon a nyomon haladt.”
Forrás: Utánkeresők Baráti Köre; Horváth Dániel
