FeHoVa hírmondó – III. nap (GALÉRIÁVAL)

Nehezen indult sokak számára a kiállítás harmadik napja, tíz óra magasságában ugyanis a rendőrség lezárta az Albertirsai utat, így a rendezvényre érkezőknek a környék házai között kellett hátrahagyniuk járműveiket, majd kiadós sétával juthattak csak el a komplexum bejáratához. Ez a kellemetlenség a bosszús pillanatokon kívül ékesen tanúskodik arról, hogy milyen sok látogató indult el ezen a napon a FeHoVára. A tömeg a kezdeti óráktól egészen késődélután zárásig megállás nélkül rótta a pavilonok „folyosóit”.

Az érdeklődők örömére ez a nap volt a legerősebb, a színpadi programok tekintetében. A hangulatot egy – talán kicsit merész alapokra helyezett – vadászruházati bemutató indította, amelyet a rendszeres látogatók által már minden bizonnyal jól ismert kürtös fesztivál követett. A műsort kollégánk, Agyaki Gábor – a Baranya Vadászkürt Együttes vezetője – vezette, amelyben a különféle kürtök bemutatásától, egészen az ifjú kürtösök versenyéig sok érdekességgel szolgált.

A kulturális felüdülés után lapunk munkatársai léptek reflektorfénybe; itt tartottuk meg a Magyar VADÁSZLAP huszonötödik „születésnapjának” ünnepségét, amelynek keretén belül a szerkesztőség jelenlegi és volt munkatársai egy-egy emlékérmet vehettek át Pásztori Ferenc ügyvezető igazgatótól. Az esemény érdekessége volt a Baranya Vadászkürt Együttes által előadott szignál, amelyet a baranyaiak komponáltak, lapunk tiszteletére.

A színpad előtt nem sok hely volt már ekkorra, ami nem is csoda, hiszen az ünnepség után kezdődött a minden esztendőben közönség kedvencnek számító FeHoVa Kupa szarvasbőgő verseny. Több mint húsz bikaimitátor jelentkezett a megmérettetésre, amelyet szokás szerint Stohl András színművész bonyolított le. Az elzárt kutricákban „elrejtőzött” zsűri sorait, ezúttal lapunk két munkatársa is erősítette; név szerint Agyaki Gábor és Zilai János. A jó hangulatú, fegyelmezett megmérettetés után – amely ezúttal szétbőgéssel, illetőleg szlovák győzelemmel zárult – Erdélyi Tamás, a zsűri egyik tagja kemény szavakkal bírálta a „performanszok” színvonalát. Kiemelte: nem ez volt a legrosszabb verseny, amelyen eddig részt vett…

(KoMa)

Fotók: Turóczi Anett, Fülöp Zita és Kókai Márton

Megosztás

További hírek

Jávorszarvas állományfelmérés Svédországban

Nem csak becsülik a vadat – így követik a jávorszarvas-állományt Svédországban

Svédországban a jávorszarvas-állomány felmérésének egyik fontos eleme közvetlenül a vadászok megfigyeléseire épül. Az úgynevezett Älgobs rendszerben a vadásztársaságok az első...

Rendőrök és erdészek segítettek az Őrségben eltévedt idős asszony megtalálásában

Vadászok is segítettek az erdőben eltévedt idős asszony keresésében

Rendőrök, vadászok, erdészek és természetvédelmi szakemberek összefogásának köszönhetően épségben került elő egy 92 éves asszony, aki gombászás közben tévedt el...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.