Védett fajok kerülhetnek veszélybe a földeladások miatt

A Natura 2000 területek eladásával jóval nehezebbé válik majd az élővilág védelme.

Aggályosnak tartja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Natura 2000 területek eladását, mivel félő, hogy az így magántulajdonba került területeken kevésbé tudja érvényesíteni az állam a természetvédelmi szempontokat. Kifejezetten a túzok-élőhelyeken tartják problémásnak a magánosítást – írja a vg.hu.

A Natura 2000 védettség alá eső területek magántulajdonba adása veszélyeztetheti a természetvédelem érdekeit, ezért aggályosnak tartjuk a Natura 2000 hálózathoz tartozó területek eladását – áll abban a nyílt levélben, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi (MME) Egyesület a Magyar Természetvédők Szövetségével és a WWF Magyarországgal közösen küldött el még októberben Fazekas Sándor agrárminiszternek.

„Azóta eltelt némi idő, érdemi választ nem kaptunk, de az árverések folytatódnak – mondta a Mediaworks megyei lapjainak Nagy Dénes, az MME munkatársa. – Például a Kiskunság esetén aránylag sok olyan területet szeretnének eladni, ahol a túzok állomány erősödni, terjeszkedni tudna. Ezek a földek a túzok megvédése szempontjából kulcsfontosságú területek lennének.”Hogy miért bír szimbolikus jelentőséggel a túzok megvédése, amely az MME logójában is szerepel? A szakember szerint a túzok ernyőfaj, ami azt jelenti, hogy ha a túzok védelméről tudnak gondoskodni, akkor ott nagyon sok egyéb faj védelme is megoldott lesz.

Természetvédelmi szempontból az MME szerint eddig viszonylag jól működött a rendszer. „Abban a pillanatban, hogy ezeket a területeket magánkézbe adják, sokkal nehezebb helyzetbe kerül a természetvédelem ügye is. Haszonbérleti szerződésben meghatározott feltételek a túzok védelmében nagyobb garanciát jelentenének, mint a magánkézben lévő Natura 2000 szántóföldekre érvényes, nem túl erős szabályok – magyarázta Nagy. – Mi igyekszünk ezt a témát napirenden tartani, bízva abban, hogy földművelési tárca meghozza a megfelelő lépéseket. Bízunk abban, hogy a természetvédelem érvei összeegyeztethetők más érdekekkel, mert a jövőről szólnak.”

A természetvédelmi szakembereknek nemcsak az illetékes tárcákat kell meggyőzni, hogy megvédjék a Natura 2000 területeket. „Informálnunk kell a gazdálkodókat arról, hogy olyan madárbarát módszereket alkalmazzanak szántóföldi művelésben, ami például a túzok megőrzéséért sokat tud tenni – hangoztatja a Natura 2000 szakértő. – Meg kell tudnunk győzni a gazdálkodókat arról, hogy ha például vállalja a túzokos agrárkörnyezetvédelmi programot, akkor az a kompenzációs kifizetések mellett termékeinek is ad egy minőségi biztosítást.

A túzok jelenléte egy területen úgy is értelmezhető, hogy ott olyan minőségű ökológiai rendszer van, ami az ember és az ember által végzett gazdálkodás szempontjából is előnyös. Azokon a területeken, ahol túzok él, jobb minőségű lehet az élelmiszer, hiszen ehhez az ökológiai feltételek kedvezőbbek. Ilyen termékek népszerűsítését támogatja a Nemzeti Parki Védjegy.

Forrás: agroinform.com

Megosztás

További hírek

Hibridizáció és állományrobbanás — új korszak előtt az aranysakál

Magyarországon immár több mint harminc éve jelen van az aranysakál, és néhány év alatt egyértelművé vált, hogy állománya folyamatosan növekszik....

A vadgazdálkodás és vadászat az agrárium része

A Magyar Közlöny 46. száma május 13-án jelent meg, és többek között tartalmazza a miniszterek feladat- és hatásköreit is. A...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések