Erdők Nemzetközi Napja – Deseda Kalanderdő

A Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület „Erdők, mezők, vadligetek… „ címmel rendezett programot a Kalanderdőben

Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület az „Erdők, mezők, vadligetek… „ programsorozata keretében és a SEFAG Zrt Kaposvári Erdészete a Deseda Kalanderdőben a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola harmadik osztályos tanulói részére szervezett terepi bemutatót, ahol a hagyományos magyar vadászati módokkal és valamint az erdő faunájával és flórájával ismerkedtek a gyerekek. A Deseda tó környéken található parkerdei környezet megfelelő terep volt arra, hogy a víz és az erdő kapcsolatát bemutassuk a gyerekeknek, mert az Erdők nemzetközi Napja kapcsán az idei évben a FAO arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdőknek kulcsfontosságú szerepe van a Föld vízzel való ellátásában.

deseda1

A vezetett erdei túra mellett íjászat, lövészet és solymász bemutató is a program része volt, így nem csak állóképességüket próbálhatták ki a túrán, hanem új ismeretek szereztek a vízről, az erdei növényekről, állatokról, a solymászat történelmi és mai szerepéről, kipróbálhatták magukat íjászatban és lövészetben is.

Forrás: SEFAG Zrt.
Megosztás

További hírek

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.