fbpx

Húsvéti nyúlvadászat Új-Zélandon

A nagypénteken kezdődött 24 órás nyúlvadászaton, több mint 27 csapat 300 résztvevője  versengett egymással.

Tízezer nyulat lőttek ki húsvétkor Új-Zéland egyik kerületében, ahol az elszaporodott állatok komoly károkat okoznak a gazdáknak.

A szervező Eugene Ferreira szerint a rendezvényt 25 évvel ezelőtt hívták életre Central Otago kerületben, miután a betelepített és elszaporodott nyulak immúnissá váltak a minden szerre amellyel a létszámukat apasztani kívánták.

„Ez hatalmas mulatság, a vadászok egész éjjel odakint vannak” – mondta Ferriera, hangsúlyozva, hogy a nyulak nagyon nagy problémát jelentenek a helyi gazdáknak, mivel tönkreteszik a talajt és megdézsmálják a termést, különösen a répát és a karfiolt.

A korábbi években az állatvédők hevesen tiltakoztak a gyakorlat ellen, idén azonban egyetlen aktivista sem bukkant fel a rendezvényen.

Hans Kriek, a SAFE állatvédő szervezet vezetője ugyanakkor „embertelennek” nevezte az állatok ily módon történő leölését, amelyet szerinte, ha szükséges, képzett szakembereknek kellene végrehajtaniuk.

Az idei győztes csapat 889 nyulat hozott terítékre. A szokásos évi nyúlvadászat eddigi legnagyobb zsákmánya 30 ezer példány volt.

Az elejtett állatokat feldolgozás után trágyázáshoz használják. Ferreira szerint a résztvevők régebben haza is vittek néhány példányt, hogy megegyék, de ez ma már nem szokás.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Ötszáz eurót ért a kézitáskában megbújó töltény

Valószínűleg legközelebb kétszer is át fogja nézni repülés előtt az összes poggyászát az a férfi, aki november 2-án vasárnap este...

Orvvadász rendőrkézen

Belsős füles alapján fogtak orvvadászt nemrég a szerencsi rendőrök – számol be a police.hu. A nyomozás adatai szerint egy vadásztársaság...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések