Kittenberger Kálmán különvonat

A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány – az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. közreműködésével – a hagyományos vadászati kultúra bemutatására indított tavaszi programsorozat részeként a varázslatos zempléni Kemence-patak völgyébe invitálja az érdeklődőket, ahol április 16-án, szombaton felejthetetlen történelmi utazás várja az érdeklődőket. A program során a Pálházi Állami Erdei Vasúton hangulatos vonatozás után a Rostallói végállomáson bemutatják a magyar erdők királynőjét, a szalonkát és a zempléni őzbakot, de az utasoknak alkalmuk lesz megismerkedni a Magyarországon használt hagyományos vadászati módokkal és a vad tiszteletét övező vadászati szokásokkal is. A rendezők a nap folyamán vadászkürtös előadásokkal, vadászkutyás és vadászíjász bemutatókkal várják az utasokat, de a szakemberek bepillantást engednek abba is, hogyan készítik elő a terítéket az elejtet vad búcsúztatásához. A vadászati tevékenységek képviselőinek segítségével bárki kipróbálhatja az íjász mesterséget, illetve megismerkedhet a vadászkürt történelmével, valamint a vadászkutyák kialakulásával és feladatukkal.

A Kittenberger Kálmán különvonat 9.30-kor indul Pálházáról Rostallóra, az érdekes programok után visszafelé pedig 14.30-kor közlekedik a szerelvény.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

ASP Somogyban: ismét komoly feladat hárulhat a vadászokra

Afrikai sertéspestis vírusát mutatta ki a Nébih egy Somogy vármegyei, mintegy 1850 hízósertést tartó telepen. A lakócsai kitörés azért is...

Fontos újítás a természetjáróknak: már térképen is láthatók a fokozottan védett területek

Jó hír érkezett a természetjárók, vadászok és természetfotósok számára, a Magyar Természetjáró Szövetség online felületein és a Kéktúra hivatalos mobilalkalmazásában...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.