Vaddisznók elejtésére adtak engedélyt Debrecenben

Egy vaddisznókonda elejtésére adtak ki engedélyt Debrecenben – tájékoztatta a város jegyzője csütörtökön az MTI-t.

Szekeres Antal közölte: lakossági jelzés alapján kezdeményezte a városi rendőrkapitányságnál a kilövési engedély megadását a belterületen kárt okozó vaddisznók elejtésére, amit közegészségügyi, illetve közbiztonsági okok indokolnak. Az elejtésre május 31-ig kerülhet sor a debreceni Nagyerdő környékén. A jegyző szerint az elmúlt 10 évben nem volt példa hasonlóra a megyeszékhelyen. Most viszont egy vaddisznókonda bejár az elhanyagolt kertekbe, s a gyümölcsfákat eszegetik, jelentős félelmet keltve a környéken lakókban. Szekeres Antal elmondta, hogy a lakott területen kívül a vadásztársaságok feladata a vaddisznók visszaszorítása, míg lakott területen a rendőrség adhat ki engedélyt a terítékre hozásra. Mindezt a biztonsági intézkedések betartása mellett, az emberi élet és anyagi javak veszélyeztetése nélkül, a környezet és természet kíméletével kell végrehajtani – tette hozzá, az elejtést a megyei fővadász irányítja.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

róka és aranysakál monitoring

Rókákat és aranysakálokat vizsgálnak – országos monitoring indult

Országos parazitológiai monitoringprogram indult a róka- és aranysakálállomány vizsgálatára. A programban a vadászatra jogosultak is fontos szerepet kapnak: a cél...

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.