Lutra expressz

A Lillafüredi Kisvasútért Közhasznú Alapítvány – az ÉSZAKERDŐ Zrt. közreműködésével – második alkalommal indít „vadkutató vonatozást” a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalain. A rendezvény célja a hagyományos vadászati kultúra értékeinek bemutatása, a vadászati ismeretek bővítése és a lillafüredi kisvasút népszerűsítése. Május 14-én szálljanak velünk ismét vonatra és ismerjék meg a népszerű Lillafüredi Pisztrángtelepet úgy is, mint Lutra egykori otthonát! A rendezvény keretében különvonat közlekedik Miskolcról Lillafüreden át Garadnára. Lillafüreden lehetőség nyílik betekinteni az Ökoturisztikai Központba, majd vonatunk a Pisztrángtelephez viszi utasait. A telepvezető előadása után Garadnáig folytatjuk utunkat, ahol a végállomáshoz közeli tisztáson többek között vérebes és agarász bemutatóval, vadászkürtös zenével, érdekes vadászetikai előadásokkal, teríték-készítéssel és vadétel ebéddel készülünk vendégeinknek.

Lutra Expressz

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Megosztás

További hírek

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Hogyan lesz valakiből vadász? – Az első lépéstől a vadászvizsgáig

A vadásztanfolyam az első fontos lépés azok számára, akik Magyarországon vadásszá szeretnének válni. A képzés azonban nem csupán a vadászvizsgára...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.