Vackor Nyári Napközis Tábor

A Budakeszi Vadaspark 2016 nyarán napközis tábort szervez olyan általános iskolás gyermekek részére, akik érdeklődve fordulnak a természetismeret, az állatvilág, és az erdei kalandok felé.

A táborban részt vevő gyerekek betekinthetnek a vadaspark életébe, megnézhetik, mi zajlik a „kulisszák mögött”, kicsit kipróbálhatják magukat vadasparki gondozóként, etethetnek, gondozhatnak, simogathatnak olyan állatokat is, amiket más nem.  Az erdei környezet adta lehetőségeket kihasználva, játékos, interaktív formában ismerkedhetnek a gyerekek az erdő életével, a fákkal, ehető növényekkel, különleges élőlényekkel.

További kalandok és izgalmak várnak a táborozókra a Kalandpark kötélpályáin, a maradék időben pedig egyéb hasznos és érdekes programmal, közös foglalkozásokkal, játékokkal vezetjük rá a gyerekeket a környezettudatos szemlélet elsajátítására, az egészséges életmódra, a természet-, és az állatvilág tiszteletére, környezetünk védelmének fontosságára.

Egy tábor (hétfőtől-péntekig tartó turnusokkal) részletes programja. (Jelenleg szervezés alatt. A változás jogát fenntartjuk!)

 

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
Érkezés Érkezés Érkezés Érkezés Érkezés
Reggeli Reggeli Reggeli Reggeli Reggeli
Játékos ismerkedés

Medve és farkas látványetetése

Hazai nagyvadjaink

Az állatok ellátásában való részvétel, ételek előkészítése, etetés, simogatás

Állatijó Bemutató csak a táborosoknak

Térképismereti gyakorlás

A parasztudvar háziállatainak gondozása, kecskefejés, etetés, itatás, simogatás Ismerkedés a mindennapi madarainkkal
Ebéd Ebéd Ebéd Ebéd Ebéd
Kisállatsuli (mosómedve, nyestkutya, sakál, hiúz tréning)

Görénysétáltatás

Legyél Te is hegymászó az Erdei Kalóz Kalandparkban Lovaskocsikáztatással egybekötött erdei élménytúra

Erdei kalandok

Közösségi játékok Vackor vetélkedő

Közös kürtöskalács sütés

Uzsonna Uzsonna Uzsonna Uzsonna Uzsonna
Távozás Távozás Távozás Távozás Távozás

Rossz idő esetén a tábor minden napjára készülünk esőprogrammal is, melyet fedett – szükség esetén fűtött – helyen valósítunk meg.

Érkezés minden nap 7.30 – 8.30
Távozás minden nap 16.30 – 17.00

A tábor díja: 37 500 Ft/fő
Testvérek esetén a második gyermektől 10% kedvezményt biztosítunk
Budakeszi Vadaspark bérlettel rendelkezők számára a tábor díja 35 000 Ft/fő

Az ár az alábbiakat tartalmazza:
Napi háromszori étkezés
Programok
1 db féléves Budakeszi Vadaspark bérlet
1 db Budakeszi Vadasparkos hátizsák
1 db Budakeszi Vadasparkos póló
1 db Budakeszi Vadasparkos alumínium kulacs
1 db Budakeszi Vadasparkos baseballsapka
1 db fotó

Turnusok:
1. turnus 2016. június 20 – 24. (BETELT!)
2. turnus 2016. június 27 – július 1. (BETELT!)
3. turnus 2016. július 4 – 8. (BETELT!)
4. turnus 2016. július 11 – 15. (BETELT!)
5. turnus 2016. július 18 – 22. (BETELT!)
6. turnus 2016. július 25 – 29. (BETELT!)
7. turnus 2016. augusztus 1 – 5. (BETELT!)
8. turnus 2016. augusztus 8 – 12. (BETELT!)

Egy turnusban 24 gyermeket tudunk egyszerre fogadni.

Jelentkezés:
A napközis táborba jelentkezni a honlapunkról letölthető adatlapon lehet, melyet kitöltve elektronikusan, vagy személyesen is eljuttathatnak hozzánk. A jelentkezés a teljes részvételi díj befizetését követően érvényes, melyet személyesen a pénztárunkban, vagy átutalással is kiegyenlíthetnek. FONTOS: a kitöltött jelentkezési lap megérkezése után egy visszaigazoló e-mailt küldünk, hogy van-e még hely az adott turnusban, ezért kérjük, hogy az utalással várják meg levelünket. Köszönjük.

JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTÉSE

Elérhetőségeink:
Honlap: www.vadaspark-budakeszi.hu
E-mail: budakeszi.vadaspark@bkvp.hu
Postacím: 2092 Budakeszi, Pf. 88.
Telefon: 06 (23) 451-783

Fizetés:

Készpénzben, a Vadaspark pénztárában hétköznapokon 9-17 óráig.

Átutalással, a 11711003-20016715-00000000 (OTP) számlaszámra, a „Közlemény” rovatba kérjük, írják be a következőt: „Tábor” gyermek neve, születési ideje.

Jelentkezési határidő:
Minden turnust megelőző hét hétfője!

Túljelentkezés:
Várólista készül a létszámon felüli jelentkezőkből, akiket lemondás esetén értesítünk.

Vis major:
Váratlan betegség, baleset, stb, esetén felajánlunk későbbi turnusban való részvételt.
Ha nem tud ezzel élni a résztvevő, akkor a részvételi díj 50%-át visszafizetjük, és az ajándékcsomagot megkapja.

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Megosztás

További hírek

Gondosan őrzött genetika, Piet du Toit-tal vadásztam

  A csapat felszerelését szállító öreg Bedford terepjárók porfelhőt hagyva maguk után ütemesen robogtak úticélunk, az Otjisauna vadászfarm felé. A...

Hibridizáció és állományrobbanás — új korszak előtt az aranysakál

Magyarországon immár több mint harminc éve jelen van az aranysakál, és néhány év alatt egyértelművé vált, hogy állománya folyamatosan növekszik....

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.