fbpx

Hagyományok ünnepe

A Baranya Vadászkürt Együttes kürtszignáljával kezdődött a hagyományos vadászati módokat és eszközöket népszerűsítő vadásznap és konferencia, június 10-én, Csongrádon, a Diana Szakképző Iskolában.

A szép számban összegyűlt érdeklődőket elsőként Bozó Tamás, az oktatási intézmény gyakorlati oktatásvezetője, a Diana Lövész Klub vezetője köszöntötte. Beszédében kiemelte a vadászati hagyományok fontosságát, hozzátéve, hogy a kulturális világörökségi státuszt elnyerő solymászat, az egyre népszerűbb íjászat, a reneszánszát élő elöltöltős puskákkal gyakorolt vadászat, illetőleg a legális vadászati módok közé – az 1948-as betiltást követően – ismételten bekerült agarászat, nagyban hozzájárul a vadászat társadalmi megítélésének javításához. Külön köszönetet mondott a Földművelésügyi Minisztériumnak a rendezvény megvalósulásához nyújtott segítségéért és támogatásáért, majd átadta a szót a szaktárca közigazgatási államtitkárának, Gulyás Andreának, aki ünnepi beszédébenaz erdészeti-vadászati szakképzés magas színvonalát méltatta.

Bedő Tamás polgármester a hagyományteremtő szándékkal életre hívott eseménynek helyt adó város nevében szólt az egybegyűltekhez, kitérve arra, hogy Csongrád mennyi mindent köszönhet a vadászoknak.

A rendezvényt dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára nyitotta meg. Egy személyes vadászélményére fűzte fel gondolatait, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Magyarország még nagyon hosszú ideig megőrzi komoly nemzetközi presztízsét, és továbbra is vadászati nagyhatalom marad.

A két helyszínen zajló szakmai előadások mellett a résztvevők megismerkedhettek a házigazda intézmény fegyvertörténeti kiállításával, majd ebéd után gyakorlati bemutatókat tekinthettek meg.

Forrás: VL

Megosztás

További hírek

Február

Ízelítő a februári Magyar VADÁSZLAP-ból! Fókuszban az állatvédelem – interjú dr. Vetter Szilvia szakjogásszal, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző...

Több szarvast lövünk, mint a németek

A német vadászati statisztikák azt mutatják, hogy a gímszarvas elejtések száma egyes területeken csökken, ami komoly szakmai vitákat vált ki...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések