fbpx

Kéktúrázó gyerekeket lepett meg a Pilisi Parkerdő Zrt.

0

A hűvösvölgyi Nagy-réten ért véget egy békéscsabai gyerekcsapat idei kéktúrázása, amely során 220 kilométert tettek meg két hét alatt. A zárónapot egy finom ebéddel és egy interaktív, játékos előadással tette emlékezetessé a Pilis Parkerdő Zrt.

Egy elhivatott békéscsabai pedagógus, Mokran János, már a hatodik generációval járja végig hazánk leghosszabb és legszebb túraútvonalát, az 1160 kilométer hosszú Országos Kéktúrát. Természetesen nem egyszerre teljesítik a távot, hanem 200–300 kilométeres szakaszonként, amelyeket a nyári szünetekben járnak végig 2-3 hét alatt, így a teljes kéktúrát végül 5 év alatt járják be. Amikor elkezdik, még 10-11 éves, 5. osztályos kisgyerekek, amikorra pedig teljesítik a Kéket, már 17-18 évesek, szinte kész felnőttek. A mostani osztállyal idén a Zirc–Hűvösvölgy-szakasz volt soron, amelyet végül két hét alatt tettek meg. A 220 kilométeres túra végét a hűvösvölgyi pecsételőpont jelentette, de ez előtt néhány száz méterre meglepetés várta a csapatot a Nagy-réten.

kektura_nagyret_1

Mészáros Péter – a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója – bográcsos ebéddel és egy interaktív, játékos bemutatóval várta az osztályt. A repeták és az elfogyasztott porciók számából ítélve a gulyáslevessel nem volt gond, és szemmel láthatóan a rögtönzött környezetismeret-óra ellen sem tiltakoztak, annál is inkább, mert aktív szereplői voltak az egyórás előadásnak. Az interaktív ismeretterjesztés során megtudhatták, miért fontos része a vadgazdálkodás a helyi ökoszisztéma fenntartásának, milyen nagyvadak élnek a környéken, és ezek milyen nyomokat, jeleket hagynak maguk után az erdőben. Mészáros Péter – aki maga is aktív kéktúrázó – a saját vadászkürtjét is megszólaltatta, sőt még kölcsön is adata a féltett hangszerét, ám hamar kiderült, hogy meglehetősen sok gyakorlás és rutin kell a kürt megszólaltatásához.

Bukfenc

A nap egyik nagy nyertese Mészáros Péter Bukfenc nevű kutyája volt, aki óriási tetszést aratott már a puszta jelenlétével is. Voltak pillanatot, amikor teljesen eltűnt az őt simogató gyerekek gyűrűjében. Az esemény végén a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársa egy köszönőlevelet és kéktúrás kitűzőt kapott ajándékba a gyerekektől, akik számára jövő nyáron Hűvösvölgyből Sirokig folytatódik az Országos Kéktúra.

Forrás: parkerdo.hu/ Turistamagazin – Nógrádi Attila 

 

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*