A farkasok éjszakai találkozója egy vaddisznóval

Újabb kameracsapda felvétele érkezett az Aggteleki Nemzeti Parkból. Egy határozott fellépésű vaddisznó okozott meglepetést a fiatal farkasoknak.

A felvételen azok a 2016-ban született farkaskölykök tűnnek fel, amelyek játékos hétköznapjairól több helyen is beszámoltak.

Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa elmondta: „a fiatal farkasok fokozatosan tanulják az önálló életet a vadonban, miközben nagyrészt még mindig azon a néhány hektárnyi területen belül tartózkodnak, ahol a felnőttek. Viszont már nem feltétlenül igénylik a folyamatos együttlétet, gyakrabban messzebbre elkalandoznak és alszanak egyedül.”

A WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága évek óta együtt dolgozik a hazánkban előforduló nagyragadozók és élőhelyeik védelmén. „A kutatómunkát segítő kameracsapdák nem csak az erdei életközösség megfigyelését teszik lehetővé, de a velünk élő állatfajok – így a farkasok – védelmét is segíthetik. A farkas 1993 óta védett állat Magyarországon, mégis előfordulnak illegális elejtések. Minden érintett – helyben élő erdészek, vadászok, természetjárók – segítségére szükség van ahhoz, hogy az egészséges erdei életközösség minden tagjának jusson hely a hazai erdőkben” – foglalta össze Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője.

Forrás: ng.hu/ Aggtelekei Nemzeti Park

Megosztás

További hírek

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.