fbpx

Megszavazta a Vadászkamarai törvény módosítását az Országgyűlés

A honatyák a Parlament október 25-ei ülésén támogatták a jogszabályt módosító javaslatot, amely értelmében január 1-jétől ismét kötelezővé válik a vadászkamarai tagság a sportvadászok számára. Emellett a jogszabály rögzíti az Országos Magyar Vadászkamara feladataként a külföldi vadászok vadászati engedélyének kiadását is. Az ebből befolyó bevételek szintén az OMVK-hoz kerülnek, miként a vadászjegy árának teljes összege is.

A vadászkamarai tagság 2017. január 1-jétől válik kötelezővé. Aki ekkor rendelkezik érvényes vadászjeggyel, de nem tagja a szervezetnek, annak a törvény hatályba lépését követő 30 napon belül be kell nyújtania a tagfelvételi kérelmét. (A hivatásos vadászok számára a tagság jelenleg is kötelező, a sportvadászok több mint 99%-a pedig eddig is tag volt.)

A vadászati engedélyek kiadását 2017. március 1-jétől végzi majd az OMVK, ekkortól nő a költségvetés is az ebből befolyó összeggel, míg a vadászjegyek árának teljes összegét már január 1-jétől megkapja az OMVK. Az ily módon bővülő költségvetés egy része az érdekképviselet tervei szerint a vadgazdálkodás fejlesztését szolgálhatja majd, ismét létrejöhet az Országos Vadgazdálkodási Alap.

A zárószavazáson elfogadott egységes módosító javaslat megtekinthető a Parlament honlapján, itt.

Forrás: OMVK

Megosztás

További hírek

Városba húzódó vad – egyre nagyobb kihívás

Magyarországon egyre több településen okoz problémát a belterületen megjelenő vadállomány. A vaddisznók, őzek és más fajok ma már nemcsak a...

Évadnyitó szakmai konferenciával

Az Országos Agarász Egyesület Évadnyitó Hagyományőrző Vadászati Napot tartott szakmai konferenciával összekötve 2026. március 28-án, Mihályfán. Nyolcadik alkalommal vehettek részt...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések