Nemzetközi siker

A Nemzetközi Véreb Szövetség (ISHV) október 26-30. között, immár 34. alkalommal tartotta meg nemzetközi versenyét (ISHV Suche), a németországi Hessen tartományhoz tartozó Knüllwaldban.

A rendezvényen 13 ország 14 kutyával képviseltette magát. Magyarországot vérebvezetőként Bartha Ferenc, Rábaparti Vadász Nency (Sába) nevű Hanoveri vérebével, bíróként Egle Zoltán, Radó Zoltán és Jung Jenő képviselte.

kollegank_-1

A rendezvény az ez idő tájt zajló, terelő és hajtó vadászatokra lett ütemezve, így biztosítva minél több keresési lehetőséget a nemzetközi mezőnynek.
Az első napokban Bartha Ferenc nem volt túl szerencsés, vagy értékelhetetlen, vagy megfoghatatlan sebzéseket kapott. Az utolsó előtti napon azonban, kontroll kutyaként megmutathatták mire képesek együtt. Egy előző nap mellső lábán sebzett szarvas 24 órás nyomát kellett kidolgozniuk, amit előtte már másik két kutyával megpróbáltak, sikertelenül.

A feladatot egy 2000 m-es vezetékmunkával, 3400 m-es hajszával és egy órás állóra csaholással oldotta meg a kutyus, ezzel kivívva a teljesítménybírók (német és svéd) elismerését, amit az is bizonyít, hogy a munkát I. díjba sorolták.

kollegank_1

Forrás: VADEX Zrt.

Megosztás

További hírek

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.