Várhatóan márciusban módosulhat az erdőtörvény

Negyvennyolc javaslatot tartalmaz a kormány tavaszi törvényalkotási programja, amelyben az erdőtörvény módosítása is helyet kap. Az Országgyűlés honlapján megjelent dokumentum szerint a benyújtás várható időpontja február, míg az elfogadás kért időpontja március.

A Semjén Zsolt nevével jegyzett anyag részletezi a Földművelésügyi Minisztérium törvényjavaslatának, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításának céljait:

1. A jogalkalmazás során a törvény hatálybalépése óta feltárt szabályozási ellentmondások, illetve hiányosságok megszüntetése (technikai jellegű módosítások).

2. A törvény egyes szabályozási területeinek az erdőket, erdőgazdálkodást érintően újonnan felmerülő, vagy korábban is ismert, de a törvényben nem megfelelően kezelt változásokkal, elvárásokkal összhangban történő érdemi módosítása (tartalmi módosítások).

3. Az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai adminisztráció egyszerűsítése egyes eljárások megszüntetésével, átalakításával, illetve egy korszerű és teljes körű erdészeti informatikai szakmai adatbázis, és elektronikus ügyintézési rendszer megvalósításával (a vállalkozások és az igazgatás adminisztratív terheinek csökkentése).

Forrás: erdo-mezo.hu

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.