Gyarapodik Japánban a vadászhölgyek száma

Egyre több japán nő adja fejét vadászatra – számolt be az aol.com. A hír több szempontból is érdekes, például örömteli – hogy egy olyan országban, ahol korábban tabunak számított egy férfi számára vadászat előtt nőhöz szólni, most – egyre elfogadottabb a vadűzés a gyengébbik nem tagjai között. Egyesek szerint a változást elsősorban a szarvasok, a különféle madarak, a majmok és a vaddisznók által okozott, egyre nagyobb vadkár megelőzése segítette elő, amelyhez hozzájárul az is, hogy a vadászok száma – a vidék elnéptelenedésével és a jágerek kiöregedésével – jelentősen csökkent az utóbbi időben.

A vadkárral kapcsolatosan érdekes lehet, hogy a szarvaspopuláció száma az 1990-es évek második felében mért 400 ezerhez képest idén már 3 millióra ugrott, míg a vaddisznóké megduplázódott 1 millióra.

Japánban jelenleg 105 ezer regisztrált polgár vadászhat legálisan, ezen szám kétharmada pedig az idősebb generációhoz tartozik. A több, mint százezer vadász között 1 169 hölgy található, akik száma az 1970-es években még nem érte el az 500 ezret sem.

Fotók: Reuters / Thomas Peter

Megosztás

További hírek

Nem minden hús egyforma – miben más a vadhús?

Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...

Amikor a vadászok élőhelyet építenek – fogolymentő program indult Lengyelországban

A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének csökkenése ma már egész Európában komoly természetvédelmi kihívást jelent. Az intenzív mezőgazdasági művelés, a táblaszegélyek...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.