Sokan tüzelhetnek lopott tűzifával

A Corvinus Egyetemen kötelékében dolgozó REKK kutatóintézet „Meg-megújuló statisztikák” című kiadványában mutatja be azt, miként érte el hazánk a megújuló energia-felhasználásban a 2020-ra kitűzött célt. Ennek lényege röviden az, hogy egy új módszerrel számolt adatbázist juttatunk el az Európai Uniónak, amelyből világosan látszik: két és félszer annyi a fűtésre felhasznált tűzifa, mint korábban.

A kiadvány kapcsán a 444 szerkesztősége az alábbi megállapítást publikálta: „Kiderült, hogy sokkal többen fűtenek fával, mint amennyit az erdészeti eladások alapján eddig gondolni lehetett. A különbséget elsősorban az illegális favágások, és esetleg a hulladékfa (leesett ágak, eltüzelt tárgyak) adhatják.”

A lap cikkében arról is szólt, hogy a REKK már a korábbi években is felhívta a figyelmet rá: az erdészetek és a KSH tűzifával kapcsolatos statisztikái között bizony igen nagy szakadék leledzik. A 2009-es becslésük szerint évente 3-3,5 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan hazánkban, ez pedig a mai árakon számolva akár 78 milliárd forint kárt is jelenthet.

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések