Medvét gázolt el a vonat Székelyföldön

Medvét ütött el a vonat június elsején, hajnalban a székelyföldi Sepsibodok vasútállomásán.

Fodor István, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a baleset nem sokkal éjfél után történt. Az elhaladó tehervonat mozdonyvezetője jelezte a szolgálatban lévő vasutasnak a medvegázolást, aki aztán riasztotta a hatóságokat és hívta a polgármestert is. Fodor István elmondta: a balesetnek egy 8-9 éves, mintegy kétszáz kilós hím medve esett áldozatul. Az elgázolt medve tetemét pár percig még a helyszínen őrizte egy másik nagy méretű medve, mely csak a helyszínre érkező rendőrök és helybéliek zajkeltésére hagyta el az állomást. A polgármester – aki maga is vadászik – hozzátette: a medvék párzási időszaka zajlik és az elpusztult hím párja lehetett a másik medve, amelyik percekig az állomás ajtajában állt és megakadályozta a vasutas visszatérését az épületbe. A polgármester beszámolója szerint „a vasutas úgy megijedt, hogy majdnem infarktust kapott”. Aztán a medve a sok kiabálásra az állomás mögötti füves részre húzódott, majd a kerítésen átmászva az országút felé távozott. A szerencsén múlott, hogy nem támadt a vasutasra – mesélte a polgármester. Fodor István az MTI-nek elmondta: múlt héten a szomszédos Oltszemen ütött el egy medvebocsot a vonat. A polgármester hozzátette: a hasonló esetek nem ritkák olyan helyeken, ahol a vasúti pálya az erdő mellett halad és a fák közül kilépő állat nem veszi észre a vonat közeledtét. Hozzátette: a sepsibodoki vasútállomás azonban kilométerekre van az erdőtől. A polgármester aggályosnak tartotta a medvék túlszaporodását és azt is, hogy az állatokat törvény védi, egyetlen medve eszmei értéke 40 ezer euró (12,4 millió forint), az emberélet azonban nincsen „beárazva”.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Fordulat az ASP hazai történetében: először jelent meg házi sertésállományban Magyarországon

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés fontosságáról az elmúlt években rengeteget hallhattunk. Sokak számára azonban a betegség mindeddig elsősorban a...

Gondosan őrzött genetika, Piet du Toit-tal vadásztam

  A csapat felszerelését szállító öreg Bedford terepjárók porfelhőt hagyva maguk után ütemesen robogtak úticélunk, az Otjisauna vadászfarm felé. A...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.