Vadászpuskákat loptak

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint egy újbudai lakásból lőfegyvereket loptak el.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 37 éves tóalmási férfi megbízta a 30 éves, szintén tóalmási társát, hogy egy újbudai lakásból – ahol a férfi korábban felújítási munkálatokat végzett – lopja el az ott található puskákat

A betöréssel megbízott férfi a bűncselekmény elkövetéséhez a 39 éves csörögi ismerőse segítségét kérte, akivel 2017. június 7-én 16 óra és június 8-án 7 óra 45 perc között befeszítették az újbudai lakás ablakát és onnan három vadászpuskát, a hozzájuk tartozó lőszereket, fegyvertartási engedélyeket, valamint egy több mint egymillió forint értékű karórát loptak el. Ezután a csörögi férfi elvitte a lopott fegyvereket az egyik ismerőse verőcei szerszámtárolójába, hogy ott rejtse el azokat.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök beazonosították a csörögi lakost és ellene elfogatóparancsot adtak ki. Ezt követően június 27-én a délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együttműködve megjelentek egy Budapest XIII. kerületi lakásnál, ahol elfogták a csörögi férfit. A nyomozók a másik két elkövetőt még aznap este a tóalmási házukban elfogták. A rendőrök a házkutatásokkor megtalálták és lefoglalták az ellopott puskákat.

A három személyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt. A rendőrök előterjesztést tesznek mindhárom férfi további személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésének indítványozására.

Forrás: police.hu

Megosztás

További hírek

Nem minden hús egyforma – miben más a vadhús?

Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...

Amikor a vadászok élőhelyet építenek – fogolymentő program indult Lengyelországban

A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének csökkenése ma már egész Európában komoly természetvédelmi kihívást jelent. Az intenzív mezőgazdasági művelés, a táblaszegélyek...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.