40 év alatt 150 százalékkal nőtt a tobzoskák orvvadászata

A tobzoskák orvvadászata 150 százalékkal nőtt Közép-Afrika erdőségeiben az 1970-es évektől 2014-ig – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Az egyetemi kutatók és fajmegőrző szervezetek szakemberei közreműködésével, a Sussexi Egyetem vezetésével készült tanulmány szerint évente 2,7 millió tobzoskát fognak be Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság, Egyenlítői Guinea, Gabon, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Kongói Köztársaság területén. Természetvédelmi szakemberek már korábban kimutatták, hogy a vadon élő állatok közül a tobzoskák kereskedelme a legelterjedtebb a világon.

A közép-afrikai térséget illetően hasonló következtetésre jutott a nemzetközi kutatócsoport is, amely 14 afrikai ország 113 helyszínéről származó adatokat dolgozott fel.

A tobzoskákat húsukért és pikkelyeikért vadásszák illegálisan, utóbbit a hagyományos gyógyászatban használják fel. Mivel Ázsiában a faj már majdnem a kihalás szélén áll, az afrikai tobzoskákat egyre inkább az ázsiai piacokra szállítják.

A Conservation Letters című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tobzoskák ára az afrikai piacokon jelentősen megnőtt az 1990-es évek óta, az óriás tobzoska ára 5,8 szeresére ugrott annak ellenére, hogy védett fajról van szó.

„Tanulmányunk kimutatta, hogy az afrikai tobzoskák veszélyben vannak. Most lehetőségünk van biztosítani, hogy ezek a fajok ne jussanak olyan sorsra, mint az ázsiai tobzoskák. Ha most nem cselekszünk ezeknek a jellegzetes fajoknak a védelme, jobb megértése érdekében, akkor elveszíthetjük őket” – idézte Daniel Ingramot, a tanulmány vezető szerzőjét az Eurekalert tudományos hírportál.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Nem minden hús egyforma – miben más a vadhús?

Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...

Amikor a vadászok élőhelyet építenek – fogolymentő program indult Lengyelországban

A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének csökkenése ma már egész Európában komoly természetvédelmi kihívást jelent. Az intenzív mezőgazdasági művelés, a táblaszegélyek...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.