2017-es ponthatárok

Július 26-án este kihirdették az idei ponthatárokat, így szokás szerint az Erdő-Mező Online is megkereste a szakmát érintő intézmények néhány képzését. Kíváncsi arra, hogy hány ponttal lehetett valaki erdőmérnök, vadgazda mérnök vagy faipari mérnök hallgató Sopronban, Gödöllőn, Gyöngyösön, Debrecenben vagy éppen Hódmezővásárhelyen? Megmutatjuk!

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán az osztatlan, nappali, államilag támogatott erdőmérnöki szakra 302 ponttal lehetett bejutni, míg a költségtérítésesre 368 pontot kellett összegyűjteni.

A Simonyi Károly Műszaki, Faanyag-tudományi és Művészeti Karon faipari mérnöki alapképzésre 288 pontra volt szükség – akár államiként, akár fizetősként jelölték meg az intézményt a diákok. Levelezőn szintén egyeztek a szükséges pontok, ehhez 293 kellett. Mesterképzésre 78 pontra volt szükség 2017-ben.

Vadgazda mérnöki alapszakra az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karán volt a legmagasabb a pontszám, méghozzá 300, a levelező képzés tehát rendkívül népszerű volt Gyöngyösön. Államilag finanszírozottként, nappali hallgatóként Debrecenbe 280, a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karára 298, Sopronba 286, Gödöllőre, a Szent István Egyetemre 288 ponttal mehetnek a felvételizők.

felveteli_1

felveteli_2

 

Forrás: erdo-mezo.hu

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések