Megölték az ismert elefántvédőt

A tanzániai rendőrség indított nyomozást, miután Dar es-Salaam városában meggyilkolták az egyik legismertebb elefántvédőt, Wayne Lottert. Az 51 éves korában megölt férfi korábban számos alkalommal kapott már halálos fenyegetéseket, mivel komoly ellenfele volt az orvvadászoknak.

A Guardian értesülései szerint a férfit akkor lőtték le, amikor a város repteréről egy taxiban épp a szállodájába tartott. A Lotter által alapított PAMS Foundation nevű szervezet egész Afrika-szerte küzdött az elefántokra utazó orvvadászok ellen. A dél-afrikai születésű férfi évtizedek óta az elefántok elszánt védelmezője volt. Az általa alapított NGO közleménye szerint bátran halt meg, azért, amiért a legszenvedélyesebben küzdött.

A PAMS statisztikái szerint 32 ezer elefántot védtek meg, és több 1150 lőfegyver lefoglalásához járultak hozzá. A civil szervezet segített egy tanzániai bűnügyi nyomozócsoport felállításában is, melyek az elmúlt években komoly elefántagyarra szakosodott csempészbandákat lepleztek le.

2012 óta a külön erre a célra létrehozott hatóság 2000 orvvadászt tartóztatott le, ami Lotter saját becslése szerint megfelezte az orvvadászat mértékét Tanzániában.

Wayne Lotter
Wayne Lotter

Forrás: greenfo.hu / 444

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.