Állatok karácsonya a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadasparkban a látogatóknak szervezett ünnepi programokon túl természetesen az állatokról sem feledkeznek meg a karácsonyi időszakban. December 16-án, szombaton, kis- és nagyállat is megkapja a maga ínycsiklandozó meglepetését.

Az állatok vajmi keveset érthetnek a karácsonyi forgatagból. Talán ekkoriban több gyerkőcöt látnak mikulás sipkában, és elképzelhető, hogy az innen-onnan fityegő karácsonyi díszítéseket is észreveszik. Annak viszont mindenképpen örülnek, ha soron kívül, extra finomságokkal egészül ki a napi menüjük, és ugyan nem beszélhetünk minden állat nevében, de a Budakeszi Vadaspark lakói a hagyományos Állatok karácsonya előtt már igencsak izgatottak szoktak lenni.

Ilyenkor például a mosómedvéhez és az aranysakálhoz ajándékdobozban, a házi patkányokhoz pedig karácsonyfára akasztva kerülnek be a finomságok, melyeket – hogy a vadaspark látogatóinak is meglegyen a betevője – az Állatok karácsonya apropójából szervezett szakvezetéssel egybekötve kapnak meg. A szervezett program ezután tovább halad a nagyvadakhoz, többek között a medvéhez és a nagyobb háziállatokhoz. Az állatsimogatóban pedig egy finomságokkal feldíszített karácsonyfát állítanak majd fel, melyről egész nap csemegézhetnek az állatok.

Az Állatok karácsonyán természetesen mindenki számára elérhetőek a vadaspark ünnepi programjai: az Élő Betlehem és a bibliai állatokkal kapcsolatos szakvezetés is.

Az Állatok karácsonya részletes programja:

11.00 Állatok karácsonya

13.00 Bibliai állatok szakvezetés

15.00 Kisragadozó etetés

A programok a belépőjegy árán felül ingyenesen látogathatók!

Ezen a napon a szokásos kisállat tréningek és látványetetések elmaradnak!

2017_karacsony

Megosztás

További hírek

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Hogyan lesz valakiből vadász? – Az első lépéstől a vadászvizsgáig

A vadásztanfolyam az első fontos lépés azok számára, akik Magyarországon vadásszá szeretnének válni. A képzés azonban nem csupán a vadászvizsgára...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.