fbpx

III. Túzokfesztivál

0

Óriási érdeklődés mellett zajlott szombaton a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett III. Túzokfesztivál. A dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban egész nap izgalmas programok és finom ételek várták a vendégeket.

A korán kelők már a hajnali órákban szakvezetéses túzoklesre indulhattak. Aki erről lemaradt, később ellátogathatott a Túzokvédelmi Állomásra, ahol a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa részletesen bemutatta a mentett tojások keltetésének és a fiókák nevelésének folyamatát egészen a visszavadításig (repatriáció).

A látogatóközpont udvarán felállított színpadon 10.00 órától folyamatosan zajlottak a különböző kulturális programok. A megnyitó ünnepségen először Valánszki Róbert, Dévaványa polgármestere köszöntötte a III. Túzokfesztivál vendégeit. Mint mondta, Dévaványa büszke arra, hogy itt található az ország egyik legnagyobb túzokpopulációja, éppen ezért hamarosan a városközpontban is felállítanak egy túzokszobrot. Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a Dévaványai-Ecsegi pusztákon rendkívül sok a látnivaló, gazdag a madárvilág. A határt járva fácánok, tőkés récék, szalakóták, egerészölyvek, cigány csaláncsukok, örvös galambok, erdei pintyek és más madárfajok kerülhetnek szemünk elé. Itt legalább ötször annyi madárfaj egyedeivel találkozhatunk, mintha például a Hargitán egy lucfenyvesben sétálnánk.

Kicsik és nagyok számára egyaránt érdekesnek bizonyult az „Állati Jó Bemutató”, melynek keretében testközelből is megismerhették a Sufni névre hallgató kisegeret (akiről kiderült, hogy már filmben is szerepelt), Gumit, a döbbenetesen hajlékony görényt, de megbarátkozhattak egy nyesttel és egy patkánnyal is. Gazdájuk, a bemutatót tartó Tóth Gábor úgy fogalmazott: ezek a kis szőrmés állatok az alkalmazkodás igazi mesterei, a természettől távol, a városokban is megélnek (aminek persze az emberek nem mindig örülnek).

Sokan részt vettek a botanikai túrán, melynek keretében a környék növényvilágáról szerezhettek beható ismereteket. A látogatóközpont melletti karámokban magyar szürke szarvasmarhákat, bivalyokat, az ólakban mangalicákat, nyulakat kaphattak lencsevégre. Ezúttal sem maradt éhesen senki: a bográcsokban 300 kilogramm szürke szarvasmarha húsból főtt a finom pörkölt, a dévaványai Hagyományőrző Nők Egyesületének tagjai pedig egész nap sütötték a házi szilvalekvárral töltött kifliket és a cirokszárra tekert, diós kürtőskalácsokat. Az ízletes falatok után jóleshetett egy habos túzoksör, amelyhez az alapanyagot, azaz a sörárpát a Körös-Maros Nemzeti Park védett területein, (természetesen vegyszermentesen) termesztik.

A nap folyamán számos érdekes tevékenységbe kapcsolódhattak be a vendégek. Volt csikós-, solymász-, íjászbemutató, kézműves foglalkozások, népi játszótér és természetismereti foglalkoztató. Az Alföldvíz Zrt. egész nap bemutatót tartott, a múzeum mellett felállított jurtában pedig a népi pásztorélet rejtelmeibe nyerhettek betekintést.

Jövőre is sok szeretettel várják az érdeklődőket immár IV. Túzokfesztiválra!

Forrás: KMNP

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*