Fogynak a medvék

Tusnádfürdőn négy napon belül két medvét ejtették el. Közben három nap alatt a másodikat gázolták el az A1-es autópályán

Az újabb baleset augusztus 18-án hajnalban történt a dél-erdélyi autópálya egyik Szeben megyei alagútjában. Amint Elekes Róbert, a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője közölte: a balesetben ezúttal sem történt személyi sérülés, de a nagyvaddal ütköző gépkocsi megrongálódott – közölte az Agerpres hírügynökség. A szóvivő szerint az útügyi igazgatóság nem találja a magyarázatot a történtekre, ugyanis az autópályát kerítés szegélyezi, amelynek éppen azt kellene biztosítania, hogy ne kerülhessenek állatok az úttestre. Szeben megye prefektusának a segítségét kérik, hogy ne történhessen hasonló eset.

Az útkarbantartó illetékese azt is közölte, hogy a vad esetleges megjelenésére figyelmeztető táblákat helyez ki arra az autópálya-szakaszra, ahol az elmúlt napok medvés balesetei történtek.

A hajnali baleset szintén Nagyszeben közelében, a szombat hajnalitól mintegy hat kilométerre történt. A szombati baleset után az útkarbantartó illetékese azt feltételezte, hogy a vadállat egy felhajtónál jutott az autópályára.

Romániában a Környezetvédelmi Minisztérium a közelmúltban fogadta el a medvepopuláció megőrzését szolgáló cselekvési tervet, amely már az állomány túlszaporodására is megoldásokat jelöl ki. Tusnádfürdőn például két veszélyes medve kilövését engedélyezte a tárca, a helyi vadásztársaság pedig már mindkét lehetőségét kihasználta.

Forrás: greenfo.hu/MTI

Megosztás

További hírek

Vörös róka – rókák veszettség elleni vakcinázása Magyarországon

Októberben indul a rókák vakcinázása – a vadászoknak is fontos szerep jut a veszettség elleni védekezésben

Október 3-án megkezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. A Nébih által koordinált program során...

Hogyan lesz valakiből vadász? – Az első lépéstől a vadászvizsgáig

A vadásztanfolyam az első fontos lépés azok számára, akik Magyarországon vadásszá szeretnének válni. A képzés azonban nem csupán a vadászvizsgára...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.