Szarvasbőgés Békés megyében

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterülete talán az egyetlen helyszín Békés-megyében, ahol a szarvasbőgés sajátos hangulatát élvezheti az ember.

Az erdőfoltokkal tarkított nádas rétségek, mocsarak és halastavak ideális élőhelyei a gímszarvasnak. A vadászok mellett a természetjárók ünnepe is az időszak, nem véletlen, hogy az ország több pontján (Gemenc, Börzsöny, Bakony stb.) szerveznek túrákat szarvasnász idején. A begécsi és sziki tavak környékén jó esélyünk lesz bőgő bikákat hallani, esetleg szemünk elé is kerül majd egy-egy óvatos rudli. Az időjárás alapvetően meghatározza mit láthatunk, hallhatunk, azonban egy kellemes kirándulás, egy szép este mindenképpen borítékolható a nap végére.
Találkozó 2018. szeptember 14-én (pénteken) 17:00-kor Biharugrán, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság állattartó telepén.
Koordináták:: É: 46° 56’ 23,29” K: 21° 34’, 49,89”
Megközelítés: Zsadány felől Biharugra irányába haladva, a halastavak után az első szilárd burkolatú bekötő úton jobbra fordulva 900 méter.
Terepi lábbeli, zseblámpa mindenki számára ajánlott kellék.
Előzetes bejelentkezés Biró István tájegységvezetőnél, a +36-30/475-1785 telefonszámon.
Részvételi díj: 500 Ft/fő
Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!
Megosztás

További hírek

Vadászható madárfaj Európában – kutatás a vadászat és a madárállományok kapcsolatáról

Új kutatás: önmagában a vadászat nem magyarázza az európai madárállományok csökkenését

Egy új európai kutatás szerint nem mutatható ki statisztikailag szignifikáns kapcsolat aközött, hogy egy madárfaj jogszerűen vadászható-e, illetve hogy állománya...

Gímszarvasok a Cabañeros Nemzeti Parkban a vadászat betiltása után

Mi történik, ha megszűnik a vadászat? – Spanyolországban már keresik a választ

Öt évvel a kereskedelmi és sportvadászat megszüntetése után komoly vita alakult ki a spanyolországi Cabañeros Nemzeti Park gímszarvas- és vaddisznóállományának...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.