fbpx

Méltó vadásznap

0

Szeptember 1-én tartották meg Nógrád Megyei Vadásznapot, amelynek Bér községtől nem messze található Andezit Hotel adott otthont.

A rendezvényt indító, zártkörű köszöntő helyszínéül a Nagy Magyarok Háza szolgált, amelynek neve reprezentálja a hotel szellemiségét, a hazafias értékrendet.  A megnyitót Maczó László, Bér község polgármestere tartotta, amelyben méltán elismerte a község és a hotel eszméit. A zártkörű program során Stohl András, Jászai Mari-díjas színművész díszoklevelet vehetett át, ő ugyanis színházi elfoglaltságai miatt, a későbbiekben nem tudott részt venni a rendezvényen.

A publikum számára a színpadi program 10 óra után vette kezdetét. Az ünnepi köszöntők után az ifjú Nimródok és Dianák avatása következett. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet által alapított Nimród Érem kitüntetésben részesült – a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnökségének javaslata alapján – Pántya István, a Sasbérc Vadásztársaság elnöke.

Egyéb rendezvények is színesítették a programok palettáját, amelyek minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást biztosítottak. A trófeakiállítás mellett vadászkutya bemutató, „vadászat a művészetben” festménykiállítás és korhű történelmi előadások várták a látogatókat a nap hátralévő részében. Szépszámú közönség követte figyelemmel a műsorok sokaságát, számos megyei vadásztársaság, illetve a horgászszövetség is képviseltette magát, a felszolgált finomságok között pedig nem csak vadéletek sorakoztak. A főszervező Sasbérc Vadásztársaság jó házigazda módjára a rendezvénynek helyt adó hotel egy részét mintegy saját vádászházként kialakítva, külön is invitálta vendégeit, ahol, a legkomolyabb céges rendezvényeket meghazudtoló felszolgálás fogadta az egybegyűlteket.

Pántya István, a Sasbérc Vadásztársaság elnöke, a Vt. által kiállított trófeák előtt

Pántya István, a Sasbérc Vadásztársaság elnöke, a Vt. által kiállított trófeák előtt

A nap zárásaként koncert, tombolasorsolás, majd tűzijáték szórakoztatta a jelenlévő vadászokat.

A rendezvényről részletes tudósításunkat a Magyar Vadászlap Októberi számában olvashatják.

Forrás: Nagy Orsolya

Megosztás

A szerzőről

Reagálj

*