Egy ember meghalt szeptember 25-én reggel, Arak határában, ahol vad ugrott egy autó elé – közölte Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint a 1401-es úton haladó jármű először a vadnak, majd az ellentétes sávban közlekedő másik autónak ütközött.
A baleset következtében egy ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták, a forgalmat elterelték.
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy mindkét járműbe beszorult egy-egy ember. A tűzoltók szabadították ki őket, de egyiküket a mentők már nem tudták megmenteni.
Forrás: MTI



