Farkasok a politikában

0

Visszatértek Németország területére a farkasok – velük együtt pedig számos politikai vita is kirobbant.

2017-ben drasztikusan megnőtt a farkasok kártétele a haszonállatokban, nem kevesebb, mint 472 ilyen esetet rögzítettek, mely azt jelenti, hogy előző évekhez képest 66 százalékkal megnőtt a támadások száma, ez 1667 egyedet jelent.  – Olvasható a The Guardian múlt vasárnap megjelent cikkében.

Természetesen ez nem kis ellentétet idézett elő a gazdálkodók és természetvédők, valamint különböző politikai pártok között. Julia Klöckner agrárminiszter egy német napilapnak nyilatkozott az ügy kapcsán, és kifejtette, lehetővé szeretnék tenni, hogy Németországban a problémás egyedeket eltávolíthassák a falkából. A kormány szóvivője azonban úgy tartja, az állatok elejtése csak átmeneti megoldás lenne, hosszú távon más alternatívákat kell keresniük. Az Európai bizottság elfogadta azt a javaslatot, miszerint néhány országban engedélyezik a veszélyeztetett fajok gyérítését, ha hasonló mértékű károkat okoznak.

Németországban egyébként 73 falkát és 30 párt tartanak számon, főként a keleti országrészben észlelték a farkasok jelenlétét.

Forrás: VL / Nagy Orsolya

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*