Nincs többé cirkuszi állat

A brit utazócirkuszok vadállatokat felvonultató produkcióinak végleges betiltásáról nyújtott be törvényjavaslatot a héten a brit kormány – jelentette be Michael Gove brit környezetvédelmi, élelmiszerügyi és vidékfejlesztési miniszter.

A brit kormány honlapján olvasható közlemény szerint a vadállatok – köztük rénszarvasok, zebrák és tevék – szerepeltetése idejétmúlt gyakorlat és semmilyen szinten nem segíti elő az állatok megóvását vagy jobb megismerését.
A törvénytervezet értelmében az angliai cirkuszüzemeltetők többé nem használhatnak vadállatokat az utazócirkuszok műsoraiban.
„A 21. században semmi keresnivalója nincs a vadnak az utazócirkuszokban és örömmel tölt el, hogy ez a szabályozás örökre véget vet ennek a gyakorlatnak” – fogalmazott Gove, hozzátéve, hogy az elefántcsont-kereskedelem betiltása, valamint a segítő és terápiás állatok védelmét szolgáló törvény után a brit kormány most egy újabb lépést tesz annak érdekében, hogy megerősítse a szigetország vezető szerepét az állatvédelem területén.
A brit állatjóléti szervezetek üdvözölték a törvényjavaslat benyújtásának hírét.
Brit lapok szerint mindössze két brit cirkusznak van engedélye vadállatok tartására, ezek összesen 19 állatot foglalkoztatnak. Az állatvédők szerint ez nem sok, de a tilalom nélkül „semmi nem állná útját, hogy növekedjen a számuk”.

Forrás: MTI

Megosztás

További hírek

Angliában vizsgálják a fácánkibocsátást – Magyarország számára sem közömbös a kérdés

Átfogó vizsgálatot indított az angol kormány a mesterségesen tenyésztett és vadászati célból kibocsátott fácánok és foglyok környezeti, állategészségügyi és állatjóléti...

Ragadozógazdálkodás nélkül nehezebb lehet a természet helyreállítása

A ragadozók állományszabályozása gyakran vált ki érzelmi vitákat, miközben egyre több kutatás mutat arra, hogy bizonyos élőhelyeken a természetvédelmi célokat...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.