A klímaváltozás és a madarak

0

A madarak különböző stratégiákkal képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, annak tempójával azonban képtelenek lépést tartani, így akár az olyan alkalmazkodóképes fajok is, mint a széncinege, a füsti fecske és a szarka is veszélyeztetetté válhatnak – legalábbis hosszútávon. A berlini Leibniz Kutatóintézet (Leibniz-IZW) szakemberei és külföldi kollégáik 71 tanulmány adatainak értékelése alapján jutottak erre az eredményre, amelyet a Nature Communication című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban mutattak be – közli az MTI.

Bizonyos fajok, mint a kékcinege, a széncinege és egyes varjúfélék korábban rakják le tojásaikat és összességében több tojást rajnak, hosszú távon azonban az alkalmazkodás tempója nem elegendő a faj megőrzéséhez – mondta Viktoria Radchuk, a Leibniz-IZW kutatója.

„Van egy hézag a tulajdonképpeni és az ideális költési időszak között. Többek között akkor lenne optimális, amikor a természet a legtöbb táplálékot kínálja” – mondta el a szakértő.

Bizonyos fajoknál egyáltalán nem működik az alkalmazkodás. „A madarak nem érzik, hogy megváltoztak a körülmények, és hogy szaporodási ciklusuknak alkalmazkodnia kellene” – hangoztatta Radchuk. Szerinte az eredmények aggasztóak.

Még nyugtalanítóbb az a tény, hogy az elemzett adatok túlnyomórészt olyan fajokra vonatkoznak, amelyekről ismert, hogy viszonylag könnyen viselik a klímaváltozást. „A ritka és veszélyeztetett fajok alkalmazkodási képességét még elemezni kell. Attól tartunk, hogy ezen fajok túlélésének prognózisai még pesszimistábbak lesznek” – mondta Stephanie Kramer-Schadt, a Leibniz-IZW ökológiai dinamikával foglalkozó részlegének vezetője.

A tudósok 17 madárfajt vizsgáltak.

Forrás: index.hu

Megosztás

Szóljon hozzá! (A személyeskedő sértegetéseket és trágárságokat töröljük!)

*