Vadász, vadásznak farkasa – nyílt levél

A napokban jelent meg az OMVK felhívása, melyben az érdekképviseleti szerv kéri tagjait, illetve a vadászatra jogosultakat, hogy a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel – mely keményen sújtja ágazatunkat is – írják meg kéréseiket, ötleteiket a helyzet megoldására. A kamara célja, hogy mérsékelhesse az ágazatot sújtó gazdasági károkat az Agrárminisztérium, a rendőrhatóság és egyéb társszervezetekkel karöltve.

Üdvözítő kérés, ugyanis nem a fejünk felett döntenek, hanem minden egyes tagot bevonva próbálnak megoldást találni. Hogy miért így teszik?

Mert kis közösség vagyunk,

s bízik benne a szervezet, hogy össze tudunk fogni, s együtt erősebbek lehetünk, alakíthatjuk saját jövőnket.

Ennek ellenére sajnos vannak „vadásztársak”, akik ebben a felhívásban is a rosszat látják. Pontosítanék, ugyanis az zavar leginkább, hogy nyílt levélben, névtelenül, meglehetősen kisarkítva, rosszindulatú megjegyzéseket tesz valaki, ezzel próbálva negatív hangulatot kelteni. Bár a névtelenség nem teljesen igaz, mert az illető „ütőszeg” néven képviselteti magát egy blogon, ahol persze többször is leírja, hogy egyébként ő nem szakember, csak egy „közvadász”, jelentsen is ez bármit!

Nem célom, s nem is tisztem, hogy bíráljam a kamarát egy meghozott intézkedést követően, megteszem ezt az országos küldöttközgyűléseken személyesen, azonban kiállok a felhívás mellett, egyúttal kérnék is minden kedves vadásztársamat, akinek építő jellegű kritikája van, hogy küldje el a koronavirus@omvk.hu e-mail címre javaslatait!

 

Pechtol Szabolcs

Megosztás

További hírek

Erdők Éjszakája – különleges családi élmény a Hárs-hegyen

Az erdő nappal is tartogat felfedeznivalót, sötétedés után azonban egészen más arcát mutatja. A megszokott látvány helyét átveszik a hangok,...

Vadászok segítik a gyermekek természetismereti oktatását

A gyerekeket nem elég megtanítani arra, mi az erdő, milyen állatok élnek benne, vagy hogyan működik egy ökoszisztéma. Ki is...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.