Vádemelés a halálos vadászbalesetben

Majdnem két éve már annak a tragikus kimenetelű vadászatnak, amely során egy társunk életét vesztette, és amelyben most vádemelés történt.

2019. február 25-én, egy – teljesen szabályos – esti lesvadászatra ment ki a terület hivatásos vadásza és egy rendőrtiszt. Utóbbi délután fél ötkor felült a lesre, betárazott, majd este hétkor hívta a vadőrt. Amikor megjött, beült a bal hátsó ülésre, de nem ürítette a puskáját, a lőszer még „csövön volt”.

A hivatásos vadászt telefonon hívták egy másik területrészen történt sikeres vadászathoz, amely végül az utolsó is volt. Mikor megérkeztek, a vendég hanyagul a jobb ülés mögé támasztotta a fegyvert úgy, hogy annak csöve az égnek meredt. Miután a vadat feltették a platóra, a vendég visszaült a sofőrülés mögé és ahogy igazgatta a felszerelését és kezébe készült venni a puskáját, az pont akkor sült el, mikor a hivatásos vadász az ablak előtt haladt el. A lövés a fejét érte, azonnal szörnyethalt.

Az elmúlt években nagyon megnőtt a gondatlanság miatti vadászbalesetek száma. Figyeljünk egymásra!

Megosztás

További hírek

Állatkerti fajmegőrzés

A Nyíregyházi Állatpark Magyarország legnagyobb vidéki állatgyűjteménye és az egyik legeredményesebb turisztikai attrakciója. A természetes sóstói tölgyerdő több mint 35...

A mezőgazda szemével

Kibékíthetetlen ellentét vagy valós érdekütközés? Hiányzó kompromisszumkészség vagy a párbeszéd hiánya? Túltartott nagyvadállomány vagy alacsony tűrőképesség? Kérdések, melyekre nehéz, vagy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések