fbpx

Kihívások elé állítanak minket városi „társbérlőink”

Ahogy azt a hazai nagyvárosok lakói megfigyelhették, egyre több varjúféle találja meg a számára tökéletes élőhelyet a betondzsungelben. Ellenségük alig, táplálék és búvóhely pedig bőséggel akad, amivel párhuzamosan a konfliktusaink is gyarapodnak.

A pesti belvárosban már régen tetőt kellett tenni a kukákra, ugyanis ez kiapadhatatlan élelemforrás a varjak és csókák számára, és egy-egy éjszaka után szanaszét hevert mindenhol a szemét. Ezt a kampányt tovább folytatják és most a fővárosban az ovális kukákra is fedő kerül.

Persze nemcsak ez az egyetlen közös találkozási pontunk a városhasználatban velük. Talán már sokan jártunk úgy, hogy egyszer csak a közelből ránk ordított egy felfuvalkodott fekete tollgombóc. Ha nem, akkor megúsztuk, de egy-egy ilyen találkozás különösen veszélyes lehet, ugyanis az utódnevelés során a szülők harciasan védik a kicsiket, és nem mindig mérlegelnek, hogy milyen szándékkal sétáltunk a területükre.

Legyünk óvatosak, a kukák fedelét pedig zárjuk – már ha van…

Megosztás

További hírek

Ötszáz eurót ért a kézitáskában megbújó töltény

Valószínűleg legközelebb kétszer is át fogja nézni repülés előtt az összes poggyászát az a férfi, aki november 2-án vasárnap este...

Orvvadász rendőrkézen

Belsős füles alapján fogtak orvvadászt nemrég a szerencsi rendőrök – számol be a police.hu. A nyomozás adatai szerint egy vadásztársaság...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

  • Legutóbbi bejegyzések