Iskolák, elektromos hálózat, vízellátás, munkahelyek… Pár dolog, amit mind a trófeavadászatból beérkezett pénzből sikerült megvalósítani Namíbiában. Többek közt erről is szól a dokumentumfilm, melyet Phillip Hattingh, dél-afrikai rendező vezényletével forgattak le, és amely – lévén eredetileg német nyelvű – egész Németországban, de világszinten is nagy sikert aratott.
A pozitív visszajelzések okán a rendező úgy határozott, angolul is bemutatják a közel egy órás filmet, melyben arra keresik a választ, milyen hatással van a vadászat az afrikai országra, és milyen következményekkel járna, ha egyes európai állatvédő szervezetek és politikusok nyomására betiltanák azt.
A filmben Naita Hishonoo, a Namíbiai Demokrácia Intézet igazgatója kalauzolja keresztül a nézőket az országon, igyekezve a lehető legtöbb szempontból megvizsgálni a trófeavadászat hatásait mind a biodiverzitásra, mind a helyi társadalomra nézve. A film azért is egyedülálló, mert szinte kizárólag Namíbiában élő és dolgozó alanyokat szólít meg, akik mind különböző szempontokból járják körbe a vadászat kérdéskörét.
Megszólalnak a filmben vadászok, vadászatszervezők, helyi lakosok, akiknek a munkája vagy egyáltalán az egzisztenciája kötődik a trófeavadászathoz. Emellett hallhatjuk Gail Potgeiter természetvédelmi biológus, és Dr. Chris Brown véleményét is, aki a NCE, azaz a Namíbiai Környezetvédelmi Kamara elnöke, és nem mellesleg vegetáriánus.
A dokumentumfilm rávilágít, hogy amíg van kereslet a trófeákra, addig az egész vadállomány felügyelet alatt lesz tartva. Amint megszűnik, helyébe fog lépni az orvvadászat, hiszen a helyieknek nem lesz érdeke, hogy a vadállatok elvegyék a haszonállataik életterét és takarmányát. Ez pedig nem jóslat, hanem azoknak a 20. századi éveknek a tapasztalata, amikor még nem alakult ki a fenntartható vadászatért felelős együttműködés az emberek között a gyarmatok felszabadulása után. A vadászat betiltásának hozadéka lehetne még, hogy aki nem irtaná a vadat, az valószínűleg kerítést vonna a birtoka köré az ellen, megszüntetve ezzel a ,,vad Afrika” képét, ami számos, nem vadász turistának is elvenné a kedvét az országba látogatástól. (Egyébként, ahogy a filmben is idézik a statisztikákat, semelyik másik formája a turizmusnak nem hoz annyi bevételt a helyi közösségeknek, mint a vadászat.)
Emellett a trófeavadászat megszűnésével emberek veszítenék el a munkájukat, nem lenne elég pénz az infrastruktúra fejlesztésére, hiszen egyes helyeken – amint a filmben is elhangzik – a közösségek éves bevételének 87-89 százaléka származik valamilyen trófeavadászattal kapcsolatos tevékenységből.
Egyik legfontosabb tanulsága a filmnek, hogy a fenntartható vadgazdálkodás a záloga a biodiverzitás fennmaradásának. Ehhez hasonló tevékenységek hatásait nem lehet érzékelni Európából, hivatali székekben ülve, ott kell lenni, hogy megtudjuk, milyen fontos ez a vadászat a helyiek életében, még azok számára is, akik esetleg ellenzik a trófeavadászatot. Ilyen szempontból a film hiánypótló, bárkinek ajánlott megnéznie és megmutatnia egy ismerősének.
