November 26-án súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Pongrátzné Vasvári Erzsébet világ- és Európa-bajnok koronglövő, olimpikon, mesteredző, a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) munkatársa.
A Magyar VADÁSZLAP szerkesztősége egy 2008 júniusában Csekő Sándor által készített interjú felidézésével búcsúzik tőle. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
„Megátalkodott”
Interjú PONGRÁTZNÉ VASVÁRI ERZSÉBETTEL, a Magyar Sportlövők Szövetségének koronglövő szövetségi kapitányával
Ha egy versenyző nagy eredményt ér el, övé a siker. Ha viszont gyengén szerepel, valahol valamit biztos, hogy hibázott az edzője. Ugye ismerősek ezek a mondatok, talán azoknak is, akik sohasem sportoltak, egyszer sem versenyeztek. Az edzők ritkán sütkérezhetnek a dicsőségben, s azonnal bűnbakká válnak a legkisebb kudarcnál is. A pekingi olimpia kapujában óhatatlan, hogy ne érdekeljen bennünket, milyen esélyei vannak a vadászathoz legközelebb álló olimpiai számokban – a skeetben, a trapban és a dupla trapban – a magyar versenyzőknek.
– Hogyan látja az érem vagy az olimpiai pontok megszerzésének lehetőségeit a szövetségi kapitány?
– Két versenyzőnk szerezte meg az olimpiai kvalifikációt, a női skeetben az athéni olimpiai bajnok, a címvédő Igaly Diána és dupla trapban a Nicosiában világcsúcsot beállító Gerebics Roland. Mindketten éremesélyesek, ha a 18 induló közül sikerül bekerülniük a hatos döntőbe. Ez nagyon sok mindentől, nem csak a versenyzők szakmai, fizikai és pszichikai felkészültségétől függ. Áprilisban kint voltunk a pekingi világkupán, lőhettünk azon a pályán, ahol az olimpiai versenyt rendezik, most már tudjuk a menetrendet, hogy mikor és mennyit lehet edzeni, milyen pályán, milyen géppel dobott és milyen korongokra kell majd lőni, s mindezt hogyan látják majd a bírók?
– Milyen a pálya?
– Nem ideális. A lőállásokkal szemben egy zöld hegy a háttér, amiben nehezebb észrevenni a narancssárga flash korongokat, ami zöld színnel porzik a találatnál. Eddig csak a döntőkben használták a flash korongokat és ezeknél a jobban látható lilás por jelezte a találatot. Nem gondoltuk volna, hogy Pekingben tényleg akkora a szmog, mint amiről az újságok írnak. Nos, a pekingi szmog nem a légzést zavarta, hanem a látást… a versenyzőkön kívül a kínai bírókra volt ez különösen jellemző, főleg, ha kínai lövő találatát kellett jelezni. A szervezés most ott tart, az eddigi világversenyektől eltérően, hogy az olimpián helyi, kínai bírók lesznek. Ráadásul a kínai koronglövők jók, a világkupán az öt számból négyet megnyertek. És a kínaiak az olimpián mindenben nyerni akarnak.
– Mi is nyerni akarunk! Hol tartanak a felkészülésben?
– Sarlóspusztán és Balatonfűzfőn tartjuk az edzéseket a zöld, azaz erdő-hátterű lőtereken. Az olimpián használt korongdobógépeket a szövetség már beszerezte, remélem a kínai, zöld flash korongok beszerzése sem fog problémát jelenteni. A magyar lőszer jó, a NIKE-Fiocchi Kft. változatlanul támogatja a válogatottat, az olimpikonokat. Úgy gondolom, a megfelelő hazai felkészülésnek – a körülményekhez képest – pillanatnyilag nincs akadálya.
– Ön negyedszázada edző, ráadásul azok közé tartozik, aki sikeres versenyzőként kezdte el az edzősködést, tehát pontosan tudja, érzi versenyzőinek a hangulatát, gondját. Mit tud hozzátenni egy rutinos, negyedik olimpiájára készülő, 43 éves Igaly Diána vagy egy olimpiai ötödik helyezett, idén csúcsformában lövő, 29 éves Gerebics Roland versenyzéséhez?
– A „megátalkodott” hitemet, és természetesen az elméleti és a gyakorlati tapasztalataimat. Már néhányszor beigazolódott, hogy valamiféle biztonságot, megnyugvást tudok nyújtani a versenyek előtt és alatt, ami néha a legtöbb segítség az önbizalmát vesztett, bizonytalankodó versenyzőnek. Minden lövővel más és más módszert kell kialakítanom, hogy eredményesek lehessünk…
– De Ön megmarad mindig a háttérben, sok esetben mintha nem is létezne…
– Ez az edzők sorsa. Amikor én versenyeztem, senki nem beszélt az Apámról, aki 17 évesen levitt a budaörsi pályára, kezembe adott egy puskát és azt mondta, szemből jön majd egy korong, azt kell eltalálnod. Porrá lőttem és ettől kezdődően már nem akartam se atletizálni, se kézilabdázni, se a női fociban kitűnni… az Apám lett az edzőm, tőle tanultam lőni és mindig neki akartam megfelelni.
– A ’90-es évek elején Ön tagja volt a kétszer világbajnokságot és négyszer Európa-bajnokságot nyert „aranylányok” csapatának. Viszont olimpián csak egyszer indult el, akkor is férfiak között.
– A női koronglövés csak 1968-ban kapott létjogosultságot és 1992-ig az olimpiákon a nők együtt lőttek a férfiakkal. Én 1975-ben kezdtem el skeetezni és 1976-ban a brnoi Eb-n az első magyar női pontszerző lettem a negyedik helyezésemmel. 1977-ben női-férfi magyar bajnok és a férfi olimpiai keret tagja lettem. Sajnos egy kézilabdás sérülésem miatt volt egy súlyos műtétem, ami a karizmaimat is érintette, a puskát sem tudtam felemelni, így fel kellett függeszteni a versenyzésem. Centiméterenként tudtam egyre magasabbra emelni a karomat, hogy a puskát célra emelhessem. Erre az időszakra esett a férjhez menetelem és három gyermekem születése. Ezt az időt úgy szoktam mondani, hogy „szültem és lőttem”. Rengeteget edzettem, dolgoztam, versenyről-versenyre jártam a cseperedő gyerekeimmel… és elvégeztem a Testnevelési Főiskola kétéves edzői szakát. Édesapám 1984-ben beteg lett, először a segítője lettem az edzéseken, majd 1986-tól a Zalka SE főállásban alkalmazott helyette. Azóta vagyok lövészedző a Margit-szigeten, igaz az utóbbi tizenegy évben már az MHSz Zalkából Honvéd Bólyai névre keresztelt egyesület nem tud fizetést adni érte.
– Az „éremtáblázatát” tekintve az Ön nagy periódusa 1989-ben egy vb egyéni és csapat harmadik hellyel kezdődött.
– Igen, Montecatiniben sikerült a magyar skeetlövők közül elsőként vb egyéni érmet nyernem, csapatban Igaly Dianával és édesanyjával, Igaly Józsefnével szintén érmesek lettünk. A következő évben pedig a Vasvári, Göbölös, Igaly trió már világcsúccsal nyerte a moszkvai vb-t, ahol egyéniben ezüstérmes voltam.
– Ekkor kapta a „megátalkodott” nevet?
– Hat éven keresztül évente 2-3 éremmel tértem haza a világversenyekről, egészen 1996-ig, amikor egy influenzás szövődmény, az „A” vírus majdnem teljesen véget vetett a versenyzésemnek. Minden ízületem begyulladt, járni, mozdulni sem tudtam. A Sportkórházban dr. Lángfi György fizioterápiás főorvos segített rajtam, fél éven keresztül szinte mindennap kezelt, mert nagyon akartam lőni, s ő mondta, hogy megátalkodott őrült vagyok. Csak azzal bírtam ki a fájdalmas kezeléseket, ha arra gondoltam, én újra fogok lőni és versenyezni. Két év kellett hozzá, hogy újra, egyetlen lövést tehessek a Margit-szigeten, amire nagyon készültem és nagyon-nagyon vágytam… és amikor elsütöttem a puskám, éreztem, hogy ismét fogok majd versenyezni.
– A Vasvári családban Bianka hányadik generáció, aki eljegyezte magát a sportlövészettel?
– Az ötödik. Már a dédnagyapám is lőtt korongot a Margit-szigeten és a sarlóspusztai területen vadászott. Az Édesapám sportszerűen lőtte először a trapot, majd 1970-től állt át a skeetre és lett válogatott versenyző, lövészedző. Ha túl leszünk az idei nyári olimpián, az augusztus 12-14-én lezajló lövészszámokon, függetlenül az eredményektől, úgy döntöttem, hogy minden erőmmel az utánpótlás nevelésével fogok foglalkozni. A koronglövészet drága sport, sok minden múlik az anyagiakon, de mi szakemberek, nem hagyhatjuk elkallódni az igazi tehetségeket. A koronglövészet jövőjének biztosítása, ez most a célom. A családunkban mindig fontos volt, hogy a kimondott szónak legyen hitele, sosem vállaltam olyasmit, amit nem tudtam teljesíteni. Az életem eddig is e sportnak rendeltem alá, életem hátralévő részében is ezt szeretném tenni. Dédapám mondta és tanította: gyerekeim, nekünk nincs másunk csak a becsületünk, amire viszont nagyon kell vigyáznunk!
Csekő Sándor
„Édesanyám összeszedte minden erejét erre az egyetlen versenyre, hogy annyi sikeres év után, ahogy ő mondta „szépen fejezhesse be a versenyzést”. Ekkor ugyanis már a betegsége miatt évek óta nem versenyzett, mert a puskát is alig bírta el beteg kezeivel, ujjait szinte használni sem tudta. A versenyre újra összeállhatott az évekig verhetetlen magyar női skeet csapat: Igaly Diána, Göbölös Ibolya és Vasvári Erzsébet…
A versenyen sajnos sem az akkoriban kiváló formában lévő Diána, sem pedig a 30 éves versenyzési rutinnal rendelkező Ibolya nem teljesített elég jól, így a verseny kiéleződött, a tét pedig az Európa-bajnoki csapatérem volt.
A verseny késő délutánig húzódott, amikor már csak Édesanyám volt hátra és az ő eredménye döntötte el a végeredményt. A rettenetes hőségtől a versenyzők már fáradtak voltak, Édesanyám az előző két sorozat után ereje végén járt és úgy alakult, hogy a Nap állása sem kedvezett, mivel pont szembe sütött a versenyzőknek.
Ám, míg az egészséges, rutinos versenyzők sorra szedték a hibákat, mi a pálya szélén a csapattal csak szurkoltunk, és bíztunk a lehetetlenben…
Végül Édesanyám 25-ből 23 találattal jött ki a lőállásból. „Hogyan találtad el, amit nem is láthattál”? – kérdeztem. Már tudom: úgy, hogy nem a szemével lőtt, hanem a szívével…
Sosem felejtem el, hogy mennyi ember gyűlt oda és nézte őt csodálva, s utána hosszasan könnyes szemekkel tapsolták. Végül az ő eredményével megszerezték az utolsó közös bronzérmet… – írta az interjúban is említett EB-ről lánya, Pongrátz Bianka a 2003-as brrnoi Európa-bajnokságot követően.