Fotó: Nagy László, Erdészeti Lapok

Ökoquadok a Pilisi Parkerdőnek

Elektromos terepjárókat helyeztek üzembe a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél. Mivel az erdőgazdaság jelentős részben természetvédelmi területen, és turisták által gyakran látogatott erdőkben gazdálkodik, járműparkjukat is igyekszenek környezetbarátabbá tenni.

Ennek részeként állították üzembe hat darab új, akkumlátoros üzemű terepjárójukat. A járművek 27 lóerős (kb. 20 kW)  teljesítményűek, négykerék-meghajtásúak, működésük pedig teljesen hangtalan. Egy töltéssel nagyjából 80 kilométer megtételére képesek.

A terepjárók elsősorban a népszerű turisztikai célpontokhoz kerültek, ahol lényeges, hogy a gazdálkodás ne zavarja a turisták kikapcsolódását. Így most már e-quadok teljesítenek szolgálatot a Budakeszi Vadasparkban, a Budakeszi Arborétumban, a  gödöllői Arbo Parkban, a visegrádi Fellegvárnál és Mogyoróhegy környékén, valamint az  Apát-kúti- völgyben, a Bertényi Miklós Füvészkertnél.

Megosztás

További hírek

Erdők Éjszakája – különleges családi élmény a Hárs-hegyen

Az erdő nappal is tartogat felfedeznivalót, sötétedés után azonban egészen más arcát mutatja. A megszokott látvány helyét átveszik a hangok,...

Vadászok segítik a gyermekek természetismereti oktatását

A gyerekeket nem elég megtanítani arra, mi az erdő, milyen állatok élnek benne, vagy hogyan működik egy ökoszisztéma. Ki is...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.