Csett!
Ma már másodszor hallom e hangot!
Talán a zongora húrja pattant el a földszinti ebédlőben?
Nem!
Vagy a kis ökörszem szólt párjához a kerítés menti sövényben?
Az sem!
Annak lágyabb a hangja.
Pedig ezt a csettenést másodszor is meghallottam, mikor a nyitott ablakon át a cseresznyefák virágba borulását néztem.
És ott a sövényen túl, az árokpart zöld pástján, megláttam a májusi genciánák száz meg száz égszínkék virágának mosolyát, amint az égen futó kis felhőfiúk bohó táncaiban gyönyörködtek!
Halvány cseresznyevirágok, égszínkék nevető szemek.
Ilyenkor, május elején, vállunkra kaptuk a nehéz hátizsákot és a hűséges puskát: neki a havasnak, ahol ilyenkor szilaj szélfiúk vad nótákat dalolnak, és viharverte öreg fenyők rosszallóan csóválják mohaszakállas koronáikat.
Ahol a deres hajnalokon a kiskakas szerelmi dala dobol a nehéz havasi csöndbe.
Még sötétben térdig érő áfonyabokrok tövében lapultunk. Fölöttünk üvöltve száguldott a vadul nyargaló északi szél, velőnkig hatolt, és megvacogtatta fogainkat.
Megharagudott, hogy a hajnalok forró hangú énekesének tánctermébe merészkedtünk halált osztó, gyilkos szerszámmal. Most a kiskakas helyett ő fütyülte zordon nótáit, amelyeket a nagy Szarmát-síkságon útközben fölszedett.
Az északi oldalról átmentünk a délire.
Itt szélcsend volt, és a nap sugarainak első melegében kinyújtottuk dermedt karjainkat.
Ruk, ruk, ruk, rukruru!
Szólt a kiskakas!
Vagy háromszáz lépésre oldalt, egy fenyő koronájában leeresztett szárnyakkal és kifeszített sarlós legyezővel szembenézett a nappal, és önfeledten, szerelmesen danolt.
– Ide csábítom a bohót, erre a derékban törött száraz fára fog leülni, de nyomban lőj, mert minden tollán egy szem figyel! – fordultam vadásztársamhoz.
Nótára nóta a válasz. Lágy hangú, szerelmes, epekedő.
A kiskakas a fenyőkoronán szembefordult.
– Vigyázz! Most fog ide szállni! – hangzott az intelem.
– Gakk, gakk, gakk, gakk – csábított a jércehang.
A kiskakas fölrebbent és jött!
Jött gyors szárnyevezéssel, a száraz fenyőre gallyazott, és nyújtott nyakkal betolakodott vetélytársát kereste.
– Csett! – pendült mellettem a föllázadt és az engedelmességet megtagadó puskacső.
Csett
Harmadszor hallom e pendítést. Már ismerem az eredőjét!
Nem a zongora húrja szakadt el a földszinti ebédlőben! A kis ökörszem sem csattog a sövény sűrűjében!
Ott hangzott el a havason, a kiskakas nótás tánctermében, egy májusi reggelen, mikor lent a völgyben már nyíltak a halvány cseresznyevirágok, és a gyep zöld pástján égszínkék genciánák mosolyogva nézték az égen futó kis felhők bohó táncait.
Egy májusi reggelen!
Az idei év első fele mozgalmasan alakult az európai vadgazdálkodás és vadászat szempontjából. Brüsszelben több olyan egyeztetés zajlott, amelyek hosszú...
Miközben a közbeszédben egyre többet hallunk a bioélelmiszerekről, a szabadtartásról és az állatjólétről, meglepően kevés szó esik arról, hogy a...
