Vannak olyan, saját korukban módfelett kedvelt golyóspuskák, amelyek, ha valamiért kimennek a divatból, befejeződik a gyártásuk, szinte sosem emlegetjük többé. Vagy legalábbis nagyon ritkán. Nem azért, mert az a bizonyos vadászfegyver rossz konstrukció volt, hanem egyszerűen eljárt felette az idő. Nem kicsit – nagyon. Ilyen például – golyósok vonatkozásában – a Remington M8 vagy az ugyancsak Remington M14. Ugyanakkor vannak olyanok, amikről ma is változatlanul értekezünk, s örülünk, ha használt állapotban rábukkanunk, megvehetjük magunknak. Nos, utóbbi kategóriába tartozik a Ruger No. 3 „gavallérgolyós”, éppen ezért érdemes feleveleníteni a történetét.
Az egész 1963-ban kezdődött, amikor William B. Ruger, a már akkor neves fegyvertervező/gyártó barátaival; a módfelett tapasztalt hegyivadásszal és ballisztikus szakíróval; Jack 0´Connor-ral, a szintén hírneves Robert Chatfield- Taylor-ral, valamint a legendás hírű agyazómesterrel, Lenard Brownell-lel az USA Yukon tagállamában fehér csuhájú kosok után mászták a Sziklás-hegységet. A gyáros fix ideája volt, hogy egylövetű golyóst tervez, s készít az észak-amerikai vadászok számára.
Barátai nem nevették ki – ámbár alaposan eljárt már az idő eme rendszer felett, s aki tudott az sokkal inkább ismétlőpuskával szerelkezett fel –, inkább üdítő változatosságnak tartották a tervét és jótanácsokkal látták el Rugert. 1966-ban lett készen az egyelőre Victoria-nak elkeresztelt prototípus, amit április 4-én egy sajtótájékoztatón mutattak be, majd ősszel New Hampshire-ben, a Blue Mountain Forest-hez tartozó Corbin Parkban – azt gyanítom valamiféle vadaskertben – tesztelték. Egy vaddisznósüldőt ejtettek el vele.
Kevesebb, mint egy esztendőre rá megjelent a színen a Ruger No. 1-es golyós vadászfegyver. Jó sajtót kapott, megérdemelten. Mivel ez az egylövetű, bukótömbzáras, alsókulcsos fegyver több változatban készült, kaliberválasztéka aránylag bő volt – ma is az –, nem kevesen kötöttek ki mellette, használták a prérikutyától kezdve az öszvérszarvason és vapitin át a bölényig, grizzly medvéig bezárólag.
Igen ám, de a híres Sturm, Ruger & Company, Inc. cégnél úgy vélték, hogy bár elég barátságos vételárat szabtak a No. 1-es puskáknak, de tán érdemes lenne létre hozni egy még olcsóbbat is, lehetőleg anélkül, hogy az a minőség rovására menne. Nosza, nekifogtak a már létező egylöveű átkonstruálásának, olcsóbbá tételének. Így „született meg”, s került 1973-ban a boltokba az úgynevezett Ruger No. 3 karabély.
Zárteste, szerkezete, biztosítója az agynyakon megegyezett a drágább No. 1-gyel. A cső-, és faanyaga úgyszintén. Na, de akkor min lehetett spórolni? Például azon, hogy nem volt több alváltozata. A szénacél csövet mindnél 22 inchesre, azaz 559 milliméteresre szabták. Így a fegyver teljes hosszúsága 38,5 inch, avagy: 978 milliméter, teljes tömege 3,18 kg. Szóval, egy könnyű, kézies karabélyt állítottak elő.Amerikai diófából készült agyazása kissé talán silányabb, kevésbé vagy inkább egyáltalán nem habos erezésű, mint általában a „zászlóshajót” képviselő No. 1-é.
Külső kialakításáról szólva: kétrészes, egyenes angol agyas, a tus végi agytalp régies stílusú, sötétre eloxált felületű alumíniumból készült. Legalábbis kezdetben, mivel 1976-ban fekete műanyagból kialakított, ugyanolyan formájú váltotta fel. Az előagyat a szokásos csavar mellett egy széles bilincs szintén a csőhöz fogja, ami igazság szerint általában nem kedvező a lőképet tekintve, ugyanakkor viszont jól illik a fegyver ódon kisugárzásához. Rovátkolást, mely megakadályozza esős időben a kéz megcsúszását az előagyon és az agynyakon, nem vágtak rá, az hiányzik róla. A csövön olcsóbb, egyszerűbb irányzékot találunk, mint a No. 1-nél, de teljesen használhatót.
Ezen a karabélyon nincsen elegáns negyedes csősín, sőt, mi több, kezdetben a cső hátulját felül nem fúrták elő a céltávcsőszerelék számára. Utóbbin azonban hamarosan változtattak, lévén a legtöbb modern vadász igényli a céloptikát. Nyitókarja jóval egyszerűbb – ám szerintem sokkal szebb –, mint ami a No. 1-re jellemző. Inkább a Winchester M. 1855 Low Wall és High Wall puskákéra hasonlít.
Kaliberválasztéka kevésbé széles, mint a No. 1-é: .22 Hornet, .223 Remington, .30-40 Krag, .375 Winchester, .44 (Remington) Magnum és .45-70 Government. Legutóbb említettel eléggé rúgós lehet ez a karabély… Számomra inkább a .223 Remingtonhoz vagy a .30-40 Krag töltényhez készült kellene. Némelyik töltényhez kezdettől végigcsövezték ezt a vadászfegyvert, másokhoz csak néhány esztendeig.
Lőképességére tekintettel azt olvastam – magam mindeddig sajnos nem próbálhattam ki –, hogy eléggé közepesnek mondható. Nem érdemes ezzel még vidéki lövészversenyre sem benevezni, azonban vadászatra teljesen megfelelő. Ár-értékaránya semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. A cég 1986-ban fejezte be a gyártását. Addig több, mint 30.000 darab készült belőle, melyek egy része Európába került, s ritkán, de azért használt állapotban fel-fel bukkannak a különböző országok vadászboltjaiban, internetes hirdetésekben egyaránt.
Amennyiben valaki egy igen szerény áron beszerezhető, tökéletesen működő, egyszerű szerkezetű egylövetű karabélyt kíván magának, s nem vár el „tőle” mesterlövész teljesítményt, nos ő bízvást jól jár vele! Magamnak is haladéktalanul beszereznék egyet, amennyiben rábukkannék valahol. Hisz könnyű, kézies, és leszámítva az agytalpát – s talán a csőbilincset is – acélból és fából remekítették, hagyományos anyagokból, ami számomra mindig megnyugtató érzést okoz.
Kovács László
