Nincs érdemi változás a vadelütések szabályozásában

Mivel a július 1-jével hatályba lépett jogszabálymódosítás óta számos hangulatkeltő cikk jelent meg a vad-gépjármű ütközések után keletkezett károkra vonatkozó jogi szabályozással kapcsolatban, az Országos Magyar Vadászkamara az alábbi közleményt adta ki:

Az elmúlt hetekben a sajtóban többször jelentek meg fél- és tévinformációk a vadgázolások során keletkező károkra vonatkozó jogi szabályozásról. A Vadgazdálkodási törvényben ugyan valóban hatályba lépett egy kapcsolódó kiegészítés július 1-jétől, ez azonban a gyakorlatban semmilyen újdonságot nem jelent.

Számos médium tájékoztatott július óta arról, hogy az említett jogszabálymódosítás milyen változásokat hoz az autósok számára. A leggyakrabban felmerülő tévinformációk:

  • a vadászatra jogosult szervezetek (jellemzően vadásztársaságok, ritkábban gazdasági társaságok) július óta semmilyen körülmények között nem kötelesek megtéríteni a vad- és gépjármű ütközések során az autós kárát;
  • mi több, a saját káruk megtérítését is követelni fogják az autóstól;
  • a vadgazdálkodó már a vadveszélyt jelző táblákat sem köteles kihelyezni.

 

Mindhárom megállapítás téves. A jogszabálymódosítás csupán egy értelmező rendelkezés, amely a bírói gyakorlatot emelte át jogszabályi szintre, és nem jelent változást azok megítélésében egy esetleges kártérítési per során.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosultak érdekképviselete, és az Országos Magyar Vadászkamara, mint köztestület és az egyéni vadászok érdekképviseleti szervezete ezúton is kéri a lakosságot és a
sajtó képviselőit, hogy lehetőség szerint kerüljék a felesleges indulatkeltést. Örömmel segítünk az újságíró kollégáknak – miként minden hozzánk fordulónak – az ágazati jogszabályok értelmezésében, hogy elkerülhetők
legyenek a felesleges félreértések.

További részletek, részletes jogszabályi háttér és annak értelmezése online felületeinken.

Megosztás

További hírek

Afrikai sertéspestis – vaddisznó Magyarországon

75 százalékkal nőtt a vaddisznó-ASP kitörések száma Magyarországon

Jelentősen romlott az afrikai sertéspestis járványügyi helyzete az európai vaddisznóállományban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb éves jelentése szerint 2025-ben...

Legelő gímszarvas természetes élőhelyén

Nem mindegy, mit teszünk az etetőbe – az aszály a szarvasállomány minőségét is veszélyeztetheti

A gímszarvas takarmányozása különösen aszályos időszakokban kerül előtérbe, de nem mindegy, hogy milyen takarmányt juttatunk ki a vad számára. Tíz...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.